Eleuterio Sánchez, közismert nevén El Lute a hatvanas-hetvenes évek leghíresebb bűnözője volt, népszerűségét főként szenzációs szökéseinek és elnyomhatatlan szabadságvágyának köszönhette. "Bűnözői pályafutását" hétévesen kezdte, amikor egy jól öltözött kisfiútól egyszerűen elvette a kolbászos szendvicsét. Anyja süketnéma, apja börtönben van, amikor a fiú megszületik, a család nyomorog. Későbbi törvényszegéseit is ezzel indokolta: a spanyol cigányokhoz hasonlóan marginalizált, mercheróknak nevezett társadalmi csoportból származó El Lutét először tyúklopásért ítélték el, majd alig húszévesen részt vett egy madridi ékszerüzlet kifosztásában. Amikor a biztonsági őr riadót fújt, a rablók - máig tisztázatlan körülmények között - lelőtték. El Lutét és társait nem sokkal később egy kávéházban fogták el, a rendőrséggel vívott tűzpárbajnak egy hétéves kislány is áldozatul esett. A rablókat a statáriális bíróság először halálra ítélte, de ezt az utolsó pillanatban 30 év börtönre változtattak.

Az írástudatlan El Lute a rács mögött megtanult olvasni és írni, felfedezte az irodalmat és meg sem állt a jogi diplomáig. Közben azért történt egy s más. 1966-ban, amikor a csendőrök egy madridi börtönbe kísérték, leugrott a vonatról és törött karral hetekig menekült a hatóság elől. Kezdetben ugyan a spanyol anyák még azzal riogatták a gyerekeiket, hogy "ha nem eszel, jön El Lute és elvisz", lassan mégis legendává vált. A spanyol közvélemény elkezdett drukkolni a rablónak, aki ugyan menekülése során el-elvett egy-két dolgot, ám önkéntelenül is a hatalommal, vagyis a diktatúrával dacolók jelképe lett. A csendőrök mégis elkapták, de 1971 szilveszterén újból megszökött. Két és fél évig bujkált, volt, hogy egész családjával, gyerekeivel együtt. Menekülés közben állítólag 97 kisebb-nagyobb lopást követett el, végül több mint ezer évre duzzadt a kiszabható büntetése. Amikor El Lutét visszatoloncolták a cellájába, a francói rendszer már inkább saját túléléssel volt elfoglalva. Bár a diktátor 1975-ben meghalt, a rendszer pedig vele együtt összeomlott, El Lute 1981-ig fogoly maradt, végül az általános kegyelmi rendelettel szabadult. Azóta öt könyvet írt, a hatodikon most dolgozik, életét két részben (Menekülj vagy halj meg, Holnap szabad leszek) filmre vitte Vicente Aranda neves filmrendező, de Eleuterio Sánchez még mindig úgy érzi, hogy nem szolgáltattak neki igazságot.

A francoizmus áldozatainak morális kárpótlást szolgáltató, 2006-os nemzeti emlékezet törvényére hivatkozva azt szeretné, ha az összes ellene hozott íteletet megsemmisítenék, és ezzel tulajdonképpen büntetlen előéletűnek nyilvánítanák. Azzal érvel: a halálos ítéletet katonai bíróság hozta, védőjének fogalma nem volt a jogról, és kisstílű, csupán az éhezés motiválta tetteit a banditizmus és terrorizmusellenes törvény alapján bírálták el. Ez vonatkozott mindenkire, aki valamilyen fegyveres bűncselekménybe keveredett. Persze főként a diktatúra ellenségeire, például a baszk ETA tagjaira szabták, hogy gyorsan meg lehessen szabadulni tőlük. El Lute viszont állítja: neki semmi köze nem volt a lövöldözésekhez, és apró stiklikért - tyúklopásért vagy egy egyenruha eltulajdonításáért - aránytalanul súlyos ítéleteket szabtak ki rá, csak mert egy furcsa, nehezen kontrollálható kisebbséghez tartozott. Pedig soha senkinek az életét nem veszélyeztette. "Nem akartam hős lenni, a körülmények kényszerítettek arra, amit tettem" - magyarázza, ha szóba kerül a múltja. Az egykori legenda most nemcsak igazságot, hanem jóvátételt is követel: a korábban merényleteket elkövető ETA-tagok az 1978-as amnesztiának köszönhetően már szabadon grasszáltak, amikor ő, a piti tolvaj még mindig rács mögött volt.

Eleuterio most feladta a leckét a spanyol igazságszolgáltatásnak. A törvény ugyanis akkor ad lehetőséget az ítéletek megsemmisítésére, ha az illetőt politikai, ideológiai vagy vallási okokból ítélték el. El Lute viszont főként azért lopott, hogy ne haljon éhen. Ezzel vajon mit kezdenek a bírák?