Segélyre vár Gáza

A háborút megnyertük, de minden mást elveszítettünk - kesergett egy palesztin férfi a Reuters tudósítójának tegnap a Gázai övezetben. A háromhetes izraeli offenzíva okozta pusztítás a helyszíni tudósítások szerint megdöbbentő.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár tegnap erről saját szemével is meggyőződhetett a Gázai övezetben, és a látottakat a két fél "kollektív politikai kudarcának" nevezte. A veszteséglista: ezerháromszáz halott (köztük 160 gyerek) és több mint ötezer sebesült a palesztin oldalon, emellett ötvenezer ember lett földönfutóvá, félmilliónak továbbra sincs ivóvize. Városrészek váltak romhalmazzá, a nap felében nincs áram, az utcákon folyik a szennyvíz, és sürgős gyógyszer- és élelmiszersegélyekre van a szükség. Állandó veszélyforrást jelentenek a fel nem robbant lövedékek, amelyek tegnap két gyermek halálát okozták - írta a BBC. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese, John Holmes arról beszélt: azt ugyan nem tudni, hogy ki nyerte meg a háborút, de az biztos, hogy a polgári lakosság a vesztesek közé sorolható. Az újjáépítés költségét kétmilliárd dollárra becsülik, ebből egymilliárdot Szaúd-Arábia, negyedmilliót Katar már magára vállalt.

Az Arab Liga csúcstalálkozóján részt vevő államok is jelezték, hogy támogatják az iskolák, kórházak újjáépítését, de egyelőre nem tudni, hogy a segélyeket a mérsékelt Fatah ellenőrzése alatt álló ramallahi hatóság, vagy a radikális Hamasz kapja és osztja majd el. Az sem ismeretes még, hogy mikor és milyen formában kezdődhet meg az újjáépítés, anélkül, hogy újabb izraeli támadásoknak ne tegyék ki magukat a palesztinok. A rommá lőtt házak ugyanis kitűnő rejtekhelyet biztosítanak a palesztin szélsőségeseknek, valamint az Izraelt célba vevő rakétáiknak.

A tűzszünet törékeny - figyelmeztetett a helyszínen az ENSZ-főtitkár, aki mindkét felet maximális önmérsékletre szólította fel. A német Spiegel helyszíni beszámolója szerint az izraeli akció ugyan nagy pusztítással járt, de a célpontnak kijelölt alagútrendszernek (amelyen keresztül többek között fegyvereket csempésztek Egyiptomból Gázába) legfeljebb a felét sikerült elpusztítani. A palesztinok egy része ugyanakkor - főként, ha név nélkül nyilatkozhat - egyre kritikusabb a Hamasszal szemben, egyrészt a lakosság szenvedéseivel mit sem törődő militáns politikája, másrészt a drasztikusan emelkedő árak miatt.

Nemzetközi szinten máris megindult a vetélkedés a közel-keleti közvetítői szerepért: a Le Figaro úgy értesült, hogy Nicolas Sarkozy francia államfő nemzetközi konferenciát szeretne rendezni Párizsban a tartós közel-keleti békéről, amelynek fő témája a palesztin állam létrehozása lenne.

Palesztin tüntetők az izraeliek által megölt egyik Hamasz-vezető lerombolt házánál
Palesztin tüntetők az izraeliek által megölt egyik Hamasz-vezető lerombolt házánál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.