George W. Bush azzal az ígérettel kezdte meg kormányzását, hogy "megváltoztatja a hangnemet" Washingtonban - hogy azután a végén amiatt panaszkodjék: képtelen volt ezt elérni. (...). Bill Clinton azzal nyitotta második ciklusát, hogy véget vet az ellenségeskedésnek és a megosztásnak - hogy azután a következő négy évben bőségesen gondoskodjék e jelenségek előidézéséről, és azokról csak a leváltását célzó eljárás terelje el a figyelmet.

(...) Másként kifejezve: a "legyünk kedvesek" ötletét már korábban bedobták. S vitatható hátteret kínál ahhoz, hogy Obama - aki kampányát mindvégig az "új politika" jelszavával folytatta - a jövő héten megfogalmazza a maga felhívását előzékenységre, együttműködésre, összefogásra.

Nem tudni, hogy reális célról van-e szó, vagy inkább csak az átmeneti "érezzük jól magunkat" hagyományáról, amelynek éppoly rövid és mulandó a hatása, mint egy beiktatási bálnak. Lehetséges-e egyáltalán Washingtonban "megváltoztatni a hangnemet"?

Ami azt illeti, az amerikaiak nagy többsége úgy véli, hogy igen: a CBS múlt havi közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 64 százaléka úgy gondolta, Obama valódi változást tud hozni Washingtonba (27 százalék szerint nem). Az elmúlt hetek mindkét oldalról bővelkedtek megbékélési gesztusokban, beszédekben. (...) Ettől függetlenül mindkét oldal veteránjai egyetértenek abban, hogy az elmúlt évtizedek keserűsége mélyebbre hatolt, mintsem hogy pusztán csak a "hangnemet" befolyásolná. Ed Kutler republikánus lobbista, aki Newt Gingrichnek, a képviselőház korábbi elnökének vezető munkatársa volt, szívesebben használja a "reflex" kifejezést. Napjaink politikája pártelkötelezett reflexeket ébreszt a szereplőkben és ez az, amitől eldurvul a hangnem.

Ennek ellenére mindkét oldalról megnyilvánul a remény, hogy Obama rendkívüli személynek bizonyulhat, akinek a felek összebékítésében való tehetsége tartós együttműködést hoz. "Úgy gondolom, Barack Obama nagyszerű lesz a pártok együttműködésének ösztönzésében", jelentette ki Tom Coburn, Oklahoma republikánus szenátora, "Mély benyomást tett rám".

Annál rosszabb benyomást tettek rá a szenátusbéli demokraták, amikor irodája ugyanaznap közleményt adott ki, bírálva a "különigényekkel teletűzdelt törvénycsomagot a földekről", amely Tom Daschle egykori szenátor szerint "csúfot űz a választók reményeiből, hogy megváltoznak a dolgok."

Jóllehet a családi veszekedéseket olykor szórakoztató figyelni - főleg a másik család oldaláról - azok csak egy elemét képezik a korábban emlegetett hangnemnek. A tónus szélesebb értelemben a két párt viszonyának alakulására vonatkozik, az pedig - legutóbbi együttműködési kezdeményezések ellenére - évtizedek óta mérgezett. (...)

Mindkét párt tagjai egyetértenek abban, hogy a gazdasági válság súlya jobban elősegíti majd udvarias, együttműködő légkör kialakulását, mint bármely személy vagy csoport. "Egy valami segít bennünket, ami jó ideje nem volt - az pedig a félelem", mondta Warren Rudman volt szenátor, nem hampshire-i republikánus. "Napjainkban csak az nem fél, aki teljesen bolond..."

Az eredeti cikk 2009. január 11-én jelent meg a New York Times hasábjain.