A legelitebb klub
George W. Bush viszont az utóbbi néhány évben rendszeresen telefonált Bill Clintonnak - e felfedezés megdöbbentheti az amerikaiakat, akik jól emlékeznek rá, miként vádolta Bush az Ovális Iroda meggyalázásával Clintont. Korábban nem volt ismert, hogy lettek volna ilyen telefonbeszélgetések, ám a gyakori eszmecserék egyik ismerője szerint a két ember politikáról sztorizik és "elnöki csevegést" folytat.
Több mint egy évszázada Washington a szenátust emlegeti úgy, mint "a világ legexkluzívabb klubja". A múlt héten azonban az amerikaiak ráébredhettek arra, hogy az elnökeiknek is megvan a maguk klubja, jóllehet csak nagy ritkán tart összejövetelt. Egy adott időpontban csupán maroknyi élő tagja van és olykor inkább az Elnöki Klub olykor inkább rosszul működő családra hasonlít, semmint a világ leghatalmasabb vezetőinek gyülekezetére. Régi sérelmek bukkannak elő, senki sem tart igényt az idősebbek tanácsaira, és többnyire temetéseken látják viszont egymást.
"A történészek évek óta beszélnek róla, hogy a hivatalban lévő elnököknek jobb módszert kellene találniuk a volt elnökök tapasztalatának hasznosítására, de ez csak igen ritkán történik meg", mondta Michael Beschloss az elnökség intézményének történész specialistája. "Ennek változatos okai vannak: olykor személyi ellentét, olykor tartózkodás, vagy hogy úgy érzik, a volt elnök túlságosan eltávolodott a jelen politikájától ahhoz, hogy eleget tudjon róla. Ennek az a következménye, hogy létezik a bölcsességnek és a tapasztalatnak egy valóságos tárháza, amelyből azonban nem merítenek."
Most a klub legújabb tagja, Barack Obama megválasztott elnök azt mondja, hogy ezen ő változtatni akar. A múlt héten Obama kérésére Bush elnök a Fehér Házban ebéden látta vendégül a hamarosan hivatalba lépő, illetve a három még életben lévő korábbi elnököt: Cartert, George H. W. Busht, és Clintont. Ez volt 1981 óta az első ilyen öszszejövetel a Fehér Házban: akkor Reagan elnök hívta meg koktélra az elődeit, köztük Richard Nixont, mielőtt repülőgépen Szadat temetésére indultak volna.
A múlt héten az eredmény egy impozáns csoportkép volt az Ovális Irodában, ahol kirakatba állítva láthattuk ezeket a túlméretezett egyéniségeket és zavarba ejtő viszonyukat.
The New York Times
Ott álltak egymás mellett, kivéve Cartert, aki külön állt, és távolságtartónak tűnt fel.
Obama és az első Bush elnök barátságosan csevegett, fejüket ők fordították a legközelebb egymáshoz. A jelenlegi Bush elnök, akit tudatosan a középpontba állítottak. Clintonnal kedélyeskedett. Clinton pedig azzal az utolérhetetlen képességével, hogy magára vonja a reflektorfényt, lenézett a rendelésre készült szőnyegre, melynek sárga napsugaras mintázatát Bush szívesen szokta "optimistának" nevezni, és felkiáltott, elég hangosan ahhoz, hogy a mikrofonok vegyék: "Imá-á-á-ádom ezt a szőnyeget!"
A történészek azt mondják, emlékezetük szerint nem fordult elő, hogy egy elnök, vagy egy hivatalba lépésre váró elnök azzal a kifejezett céllal hívta volna össze az elődeit, hogy merítsen kollektív tudásukból. "Örület, hiszen ez egy olyan exkluzív klub, hogy az ember szeretné, ha jobban támaszkodnának rá," mondta Doris Kearns Goodwin, elnöki életrajzíró.
Igaz, hogy hivatalban lévő elnökök időnként mégis elődeikhez fordulnak, ha nem tanácsért, akkor segítségért, vagy - politikailag fedezékért. Bush elnök felkérte az édesapját és Clintont, hogy vezessék a cunami és a hurrikán áldozatainak megsegítését; az így kialakult barátság közelebb hozta Clintont a Bush családhoz. Truman elnök kiemelte Hoovert a politikai karanténból, amikor rábízta a végrehajtó hatalom átszervezésére felállított bizottságot. Lyndon Baines Johnson8 elnök a Missouri állambeli Independence-be utazott, hogy Truman jelenlétében írja alá a Medicare-törvényt9. Ez örömet szerzett az idős volt elnöknek, mondta Donald A. Ritchie, a szenátus hivatalos történészének helyettese, ám Johnson ezzel egyszersmind a maga módján emlékeztette a közvéleményt, hogy "elért valamit, ami Truman nem".
És amikor John F. Kennedy eltolta a Disznó-öböl inváziót10, meghívta az elődjét Camp Davidbe. "Eisenhower: a katona és az elnök" című könyvében Stephen E. Ambrose, az életrajzíró, felidézi, hogyan sétált a két férfi a parkban, lehajtott fejjel, elmerülten beszélgetve; Eisenhower megfeddte utódját, aki beismerte, "Senki sem tudja, hogy ez milyen kemény munka, amíg nem töltött el benne néhány hónapot." Ám az ott készült fotó segített Kennedynek, mert azt a benyomást keltette a közönségben, hogy Eisenhower az ifjú elnök mellett áll.
Obama azt mondta, azért ment a múlt heti ebédre, hogy "ajánlást, jó tanácsot és barátságot" keressen. (...)
Ám, még ha semmilyen jó tanács sem volt, Obama akkor is valami épp olyan értékessel távozott: címlappublicitás és politikai jóindulat.
"Azt hiszem, hogy ezzel jelentősen megnövelte legitimációját a politikai osztály szemében", mondta John Freehery republikánus stratéga. "Olyan érzést váltott ki, hogy ezek a fickók, akik előtte már mind végigcsinálták, azáltal, hogy találkoztak vele, és szíves-örömest találkoztak vele, kimutatták, azt gondolják, el tudja végezni a munkát. Továbbadták neki a fáklyát."
Lábjegyzet
1 Az USA elnöke (1952-1960).
2 Az USA elnöke (1945-1952).
3 Az USA elnöke (1928-1932).
4 Az USA elnöke (1974-76, az első amerikai elnök, aki a hivatalban lévő elnök elmozdítását lehetővé tevő 25. számú alkotmánymódosítás érvényesítése nyomán foglalta el tisztségét. Nixon elnök a Watergate-ügybe bukott bele.).
5 Az USA elnöke (1976-1980).
6 Az USA elnöke (1980-1988).
7 Egyiptomi elnök, 1981. október 6-án meggyilkolták
8 Az USA elnöke (1963-1968, Kennedy elnök meggyilkolását követően lépett hivatalba).
9 Az idősekről gondoskodó társadalombiztosítási törvény.
10 Sikertelen 1961-es invázió a Castro-rendszer megdöntésére.
Az eredeti cikk 2009. január 11-én jelent meg a New York Times hasábjain.
