A Hamasz-rakéták egyre pontosabbá váltak

Az "Öntött Ólom" izraeli katonai akció célja: meggyengíteni a Hamasz képességét, hogy a Budapestnél alig nagyobb területű Gázai övezetből rakétákat inditson dél-izraeli települések ellen. Ennek jegyében a hadsereg, az övezetben lévő fegyverraktárak elleni légi csapások után mostantól a nagyobb gázai települések körzetét vonja ellenőrzése alá. (A légitámadások után megfigyelt másodlagos robbanások jelzik, a Hamasz városközpontokban, iskolákban, kórházakban, mecsetekben is felhalmozott rakétákat, fegyvereket.)

A Hamasz az utóbbi években, különösen 2005, Izraelnek a Gázai övezetből való kivonulása után jelentős haditechnikai fejlesztéseket hajtott végre, nem saját erőből, hanem Irán aktív segítségével. A gázai autószerelő műhelyekben összebarkácsolt, pontatlan, legfeljebb 8-10 kilométerre repülő Kasszam rakétákat nagyrészt felváltották az Iránból Egyiptomon, a Sínai-félszigeten, majd a Gázai övezet és Egyiptom határán kiásott több száz alagúton Gázában csempészett, a katyusák leszármazottai, a szovjet tervezésű, majd Iránban továbbfejlesztett, illetve gyártott rakéták. Ezek pontosabbak, hatótávolságuk ötszöröse-hatszorosa a Kasszamokénak és Izrael déli részét - a többi között a stratégiai fontosságú dimonai nukleáris központot - is támadni tudják. És roppant nehéz ellenük védekezni. Rakétás alapszabály, minél kisebb, annál nehezebb tenni ellene. A fél óráig repülő, ötemeletes háznyi magas interkontinentális ballisztikus rakétákat könynyebb lelőni, mint a Gázából indított, 40 km hatósugarú, néhányszor tíz másodpercig repülő, egyfokozatú, másfél ember magasságú eszközöket.

Az elmúlt években, ami a robbanóerőt illeti, a Hamasz legalább olyan mennyiségű rakétát (több ezret) indított Izrael ellen, mint amennyit a mostani, a Gázai övezet elleni légi-tüzérségi akciókban az izraeli hadsereg felhasznált. A különbség minőségi, az izraeli eszközök pontosságában van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.