Eltávolított magyar hivatalvezetők

Az etnikumközi feszültségek növekedésétől tart Markó Béla. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két esetből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy a szövetség ellenzékbe szorulása az ilyen esetek elszaporodásához vezethet.

Markó a hét végén Marosvásárhelyen elmondta: Nyárádszeredában az ortodox egyház - az önkormányzat és a lakosság ellenkezése dacára - indokolatlanul erőlteti egy ortodox templom törvénytelen építését a város főterén. A politikus szerint hasonlóan aggasztó a madéfalvi eset is, ahol a XVIII. századi székelyirtásra való múlt heti hagyományos megemlékezést követően a rendőrség törvénytelenül eltávolíttatta a település házairól a magyar nemzetiszínű zászlókat, feszültséget keltve ezáltal a lakosság körében.

A szövetségi elnök elismerte, hogy az ilyen, egyelőre elszigetelt esetek megítélése máris aggodalomra adnak okot. Amint az is, hogy az új hatalom a magyar szakembereket különböző intézmények éléről rendre eltávolítja. - Elképzelhetetlen, hogy olyan vidékeken, ahol jelentős magyar lakosság él, ne legyenek magyar tisztségviselők a közhivatalokban - hangsúlyozta.

Meg nem erősített sajtóinformációk szerint a Boc-kormány megtartana néhány volt RMDSZ-es államtitkárt vagy helyettes államtitkárt különböző pozíciókban. Egyelőre az oktatási, az igazságügyi és a külügyi tárcánál dolgozó személyek, illetve az országos restitúciós hatóság egyik korábbi vezetőjének a neve merült fel.

Nemzeti lista állítását javasolja az idén júniusban esedékes európai parlamenti választások előtt Tőkés László. Az EP-képviselő püspök szerint ennek az erdélyi magyar összefogás jegyében kellene megszületnie, mert ezáltal az erdélyi magyarság európai képviselete megerősödne. Tőkés már újévi üzenetében "a magyar nemzeti érdek iránt elkötelezett, hiteles rendszerváltó politikai és polgári erőknek Kárpát-medencei közmegegyezésre és határokon átívelő összefogására irányuló" tárgyalásokat sürgetett. Úgy vélte, az "egységes magyar érdekvédelem" és a "közös nemzetközi politikai érdekképviselet megteremtése" ezt mindenképpen megkívánja. Markó Béla RMDSZ-elnök azonban úgy látja: az általa vezetett szövetség számára "nem prioritás a Tőkés Lászlóval való esetleges párbeszéd". - Komoly morális vagy etikai kérdésnek tartom azt, hogy miután Tőkés Lászlóval elkezdtünk egy párbeszédet - és ez egy jó párbeszéd volt még akkor is, ha nem jutottunk eredményre -, ő a választási kampányban egyszer csak fogta magát, és az RMDSZ ellen kezdett el kampányolni - fogalmazott a politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.