Árthat Iránnak az agresszív retorika

Majd két és fél év után az iráni híradások ismételten a "cionista agressziótól" hangosak. Izrael gázai offenzíváját követően Teherán azonban nemcsak odahaza kezdett kampányba, hanem a nemzetközi porondon is, ahol Izrael mellett a nemzetközi közösséget és az arab államok vezetőit ostorozza. Ez azonban vissza is üthet.

Irán vezetői számára a gázai fejlemények kétségkívül kedvező lehetőségeket rejtenek. A palesztin ügyek napirendre vételével odahaza sikeresen terelhetik el a figyelmet a mindennapos problémákról, és az egyre rosszabb gazdasági helyzetről. Ráadásul az olajárak is emelkedni kezdtek. Az ártatlan áldozatokat bemutató képsorokkal és a nemzetközi közösség tétlenségével szembesülő iráni lakosság komolyan szimpatizál a palesztinokkal.

Az Izrael-ellenes propaganda célja egyfelől a konzervatívok választási esélyeinek javítása a júniusi elnökválasztást megelőzően. Másik célja azonban az iszlám világ vezetőjeként, vagy legalább a régió domináns hatalmaként való feltüntetése, s ennek elfogadtatása az új amerikai kormánnyal.

A kemény retorika azonban kontraproduktívvá is válhat. A Hamasz támogatása ugyan időlegesen népszerűvé teheti a perzsa Iránt az arab világban, a vezetők korrupcióval és tehetetlenséggel vádolása azonban könnyen az amerikaiak felé terelheti ezen arab országok kormányait. Mindez pedig hosszútávon az arab-iráni kapcsolatok megromlásához vezethet.

Az iráni vezetés éppen ezért óvatos. Így például egyelőre szó sincsen arról, hogy a síita Hezbollah nyújtotta libanoni ütőkártyát kihasználva második frontot nyissanak Izraellel szemben, mivel a háború ilyetén eszkalálódása magát Iránt tenné célponttá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.