Ez nem Amerika!
VIKTOR: Egyetértek. Obama serkentő hatással van rám is. Ezt javaslom: Ha lemondasz, hat hónapig én leszek a miniszterelnök, a te Draskovicsod lesz a kabinetfőnököm, kinevezünk egy háromtagú gazdasági főtanácsot, tagjai Bokros, Simor, Surányi (majdnem olyan jó, mint Puskás, Kocsis, Hidegkuti), a ti Koncz Zsuzsátok lesz a kultuszminiszter - a nyugdíjasok rajonganak érte, hadd legyen a kormánynak egy népszerű tagja. Mi ketten pedig minden reggel átdumáljuk a lényeges teendőket.
FERI: Ellested a gondolataimat. És akkor hat hónap múlva visszajövök, a te Stumpfod lesz a kabinetfőnököm. S ha ez az ingázás beválik, akkor még a választások után is folytathatjuk. Nekem ebből az egészből hat hónap úgyis elég minden évben.
VIKTOR: Ha baj lesz, Bokrosékra kenjük. Bűnbak nélkül nem megy.
FERI: Tavasszal pedig együtt meglátogatjuk Barackot. Külön-külön úgyse fogadna. Állítólag 150 országból jelentkeztek már be, de így ketten, együtt, újdonságszámba megyünk.
VIKTOR: És hamarosan már senki sem fog minket a szlovákok mögé sorolni az európai ranglistákon. A magyar név megint szép lesz...
Látszik, hogy nem itt élsz, mondják majd barátaim. Ez itt nem így megy. Ez nem Amerika.
Jó, de november 4-én kiderült, hogy ez az Amerika sem az az Amerika.
Amikor 51 évvel ezelőtt először jártam Amerika déli részén, megdöbbenve láttam az egyik motel neonfeliratát: Négereknek, zsidóknak és kutyáknak nincs hely. 49 évvel ezelőtt pedig értetlenül néztem, milyen mély előítéletekkel kellett a katolikus John F. Kennedynek megbirkóznia azért, hogy a jórészt protestáns Amerika elnöke lehessen.
Most pedig Amerika - történelmében először - egy fekete bőrű elnököt és - történelmében először - egy katolikus alelnököt választott. Ünnepélyes beiktatásukra a szokásos tízezrek helyett több mint kétmillió embert várnak Washingtonba. Bizonyára újra elhangzik majd Obama két felemelő jelszava: Yes, we can! Igen, menni fog! És: This is our time! Eljött a mi időnk!
Amerika büszke önmagára. Ezt mondja a republikánusok egy része, még azok is, akik McCainre szavaztak, így nyilatkozott Condoleezza Rice, Bush elnök külügyminisztere. Ezt írja most a harcias neokonzervatív Charles Krauthammer, aki rájött: ez az Obama nem az az Obama, akiről a kampány során oly sok rosszat összehordott.
Krauthammernek igaza van: az új kormány összetétele valóban nem tükrözi Obama értékrendjét. Azok (is) tagjai, akik Obama ellenében akartak elnökök lenni. (Ezt utoljára Abraham Lincoln tette így.) A "riválisok csapatának" húsz tagja között találhatók Obama demokrata ellenfelei és legalább három republikánus is. Kilenc fehér férfi, két fekete férfi. Két fehér nő, két fekete nő. Három spanyol származású. Két ázsiai-amerikai származású. Reagan elnöksége idején a kabinet 94 százaléka volt fehér bőrű, most csak 55 százalék. Színeiben, származásában, valamint politikai elveiben is az új kormány inkább egész Amerikára hasonlít, mint Obamára. A legvitatottabb személy az a pap, aki Obama személyes felkérésére január 20-án, a beiktatáskor elmondja az ünnepélyes imát, s aki - az új elnöktől eltérően - ellenzi a melegek teljes egyenjogúságát.
Engem - hivatásom révén is - a miniszterek szakértelme kapott meg. Alig van Obama környezetében olyan, akinek nincs doktorátusa - mégpedig a legrangosabb angolszász egyetemektől: Oxford, Cambridge, Harvard, Yale, Princeton, Johns Hopkins. Őmaga első diplomáját a Columbián szerezte, majd a Harvard jogi karán, ahol a diákokat szigorúan rangsorolják, több száz diák előtt elsőként végzett. Erről kevés szó esett a kampány során. Tény: a szavazók egy része nem rajong a tanult politikusokért, az úgynevezett tojásfejűekért, inkább saját magukhoz hasonló egyszerűbb embereket kedvel. Vajon hányan tudták, hogy Obama az alkotmányjog professzora volt a nagyhírű (és többnyire egyébként konzervatív) University of Chicagón? Többen vették észre azt, hogy igen jól kosarazik.
Obama november 4-én győzött. Az elmúlt két hónap üzenete az, hogy most nyerni is akar. Hite Amerika jövőjében megingathatatlan. Ez az Amerika nem az az Amerika lesz! Ahhoz viszont, hogy így legyen - ahhoz, hogy ne csak a választáson remekeljen, hanem Amerikát és a hírnevét rendbe hozza -, elképzelhetetlenül széles koalíciót teremtett. Támogatást igényel azoktól, akiket legyőzött, de hatalmat is ad nekik, hogy együtt oldják meg Amerika kül- és belpolitikai gondjait. Erre senki sem számított. Érthető, hogy támogatóinak egy része most értetlenül nézi. Ostoba ez az Obama vagy csak naiv?
Az biztos, hogy nem ostoba, de lehet, hogy naiv. Lehet, hogy nem ismeri a helyi cinikus mondást: Ki számít barátnak Washingtonban? Az, aki nem hátulról támad rád, hanem elölről mellbe döf... Ám az új gazdasági válság különleges helyzetet teremtett. Támogatottsága is rendkívüli. Az amerikaiak nagy része nem felejti el Bush rémes hibáit - és valami mást igényel. Szinte mindenki alapvető fordulatra számít. S bár Obama óvatos duhaj, amerikai méretekben fölényes választási győzelme - több mint kétszer annyi elektori szavazatot kapott, mint McCain -, s szinte mérhetetlen önbizalma és ambíciója mind komoly változást sugall.
Nem azzal tölti majd az idejét, hogy átrendezze a székeket a süllyedő Titanicon.
Mi várható tehát Obamától 2009-ben? Első fontos lépése alighanem a Guantánamóban lévő internálótábor feloszlatása lesz. Üzenete: Obama Amerikája betartja a genfi szerződést. S közben nyit a muzulmán világ felé. Elnöki beiktatásánál büszkén használja mindhárom nevét - Barack Husszein Obama. Csökkenti az amerikai csapatok számát Irakban. Tavasszal ellátogat egy nagy muzulmán ország fővárosába, talán Kairóba. Üzenete? Amerika érti: a csupán katonai erőre támaszkodó, unilaterális külpolitika a XXI. században eredménytelen, igazi szövetségesek nélkül hatástalan. Ezért reméli azt is, hogy a Közel-Kelet létrehozza a "riválisok csapatát", az együttműködés intézményes formáját. Elvégre ellenfeleinket manapság szinte lehetetlen tartósan térdre kényszeríteni, de meggyőzni talán inkább. Meghallgatják üzeneteit? Aki csak a világtörténelemből meríti jóslatait, pesszimistaként reagál. Aki figyelemmel kíséri az amerikai fekete bőrűek útját az elmúlt ötven évben, akár óvatos optimista is lehet.
Sok-sok más külpolitikai kérdés vár megoldásra. Arra számítok, hogy Amerika növeli katonai - és diplomáciai - jelenlétét Afganisztánban, de Obama körültekintő lesz. Tisztán látja: Vietnam és Irak után Amerika nem bír ki egy esetleg évtizedekig tartó afganisztáni viadalt. Kevésbé nyilvánvaló, hogy mit tesz a palesztin-izraeli konfliktus rendezése érdekében. Új könyvükben Zbigniew Brzezinski, a demokratákhoz húzó volt nemzetbiztonsági tanácsadó és Brent Scowcroft, aki két republikánus elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is volt - igen, Brzezinski és Scowcroft politikai ellenfélből társszerző és jó barát lett - arra buzdítják Obamát: tegyen az asztalra egy részletes, kompromisszumos megoldást, ne várja azt, hogy a két ellenség valaha is egymásra talál. Eddig egyetlen amerikai elnök sem vállalta a felelősséget egy ilyen "ráerőszakolt békéért" - ki tudja, mit tesz Obama egyre veszélyesebb körülmények között.
S közben a megoldandó külpolitikai problémák hosszú listája tovább nő: Irán, Pakisztán, India, Oroszország, NATO-bővítés, a nukleáris fegyverek korlátozása, energia, környezetvédelem, HIV, a nemzetközi jog és a nemzetközi intézmények válsága stb. Legfontosabb: őriznie kell hazája biztonságát, annál is inkább, mert Bush nagy - talán egyetlen - igazi sikere az, hogy 2001 óta nem érte támadás Amerikát.
A komoly külpolitikai kihívások ellenére is nyilvánvaló, hogy Obamát Amerika belső problémái inkább foglalkoztatják. Nem kétséges, hogy elnöksége idején alaposan megnő az állam szerepe a gazdaságban. Szocializmusról nincs szó, az európai jóléti állam is valószínűtlen, de Keynest máris gyakrabban idézzük, mint Friedmant. Sok száz milliárd dolláros állami befektetéssel igyekszik majd az ország utakat, hidakat, modern vasutakat építeni. Ily módon enyhül majd a munkanélküliség is, s két-három éven belül talán végéhez közeledik a gazdasági válság. Nagy kérdés: marad-e pénz az egészségügy és a közoktatás reformjára?
Szinte minden a politikai együttműködés sikerétől függ. Obama szerint Amerika nem demokratákból és republikánusokból, hanem amerikaikból áll - de mit szól majd ehhez a republikánusok legkonzervatívabb szárnya? Obama szerint kevésbé számítanak az amerikai múlt bűnei (például a feketék üldözése), mint a jövő lehetőségei - de mit szólnak ehhez azok a fekete bőrűek, akik még mindig a középosztály színvonala alatt tengődnek? Obama szerint a világ gondjait kiegyezéssel és nem konfrontációval kell rendezni - de mit szólnak ehhez azok a radikális milliók, akiket arra nevelnek, hogy ellenfeleikben ellenséget lássanak?
Részletes válaszai ezekre még nincsenek, de Obama reményt nyújt. Ezért oly találó a Régi Nemzet karácsonyi emlékszámának szalagcíme: Obamára vár a világ.
FERI: Ez az amerikai út pompásan sikerült. Nekünk van Madáchunk, ám ők azok, akik bízva bíznak. Barack optimizmusa tényleg ragályos.
VIKTOR: A nagy urbánus Déry Tibort idézem újra: "Fogjunk össze, ne egymás ellen hadakozzunk!" Büszkén követem bölcs tanácsát.
FERI: Én pedig a nagy népi írót, Németh Lászlót idézem: "emelkedő nemzet" leszünk!
KONCZ ZSUZSA, a kultuszminiszter, régi, megkapó slágerét dalolgatja velük: "Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink. Lesznek még szép napjaink."
Washington, 2009. január
A szerző politológus, egyetemi tanár
