Iraki kézen a bagdadi zöld zóna

Az amerikaiak újévkor adták át a megszállás egyik jelképét, és most először köti őket az iraki kormány mandátuma. Nem tarthatnak fogva helybélieket vádemelés nélkül, műveleteiket vegyes bizottság szabályozza.

Ahogy az óra elütötte szerdán az éjfélt, iraki kézre került Bagdad szigorúan őrzött "zöld zónája", kormányhivatalai mellett a Szaddám Huszein nevéhez kötött Köztársasági Palotával. A diktátor kivégzésének második évfordulóját egy nappal követő eseményt az irakiak szimbolikus jelentőségűnek is tartják. - Egy éve akárki gondolta volna, hogy ez bekövetkezik, álmodozónak tartották volna. Most az álom valósággá vált. Erre a napra vártunk, a szuverenitás helyreállítására - fogalmazott Nuri al-Maliki miniszterelnök. - Hadseregünk átvállalja (itt) a teljes felelősséget, Irakot újra saját polgárai biztosítják - ünnepelt Abdel Kader Dzsasszim védelmi miniszter. Az irakiak végzik mostantól a Tigris partján lévő körzet biztonsági ellenőrzését, hozzák meg az ezzel kapcsolatos döntéseket, az amerikaiak pedig ebben technikai segítséget nyújtanak. A megszálló hatóságnak, majd az amerikai nagykövetségnek is otthont adó Köztársasági Palotából a diplomaták egy új épületbe, a világ legnagyobb külképviseletébe költöztek át.

Érdemben megváltozik egyúttal az Irakban tartózkodó amerikaiak jogállása is. A 2003-as megszállás óta ENSZ-mandátum szabályozta a jelenlétüket, amely azonban az óév utolsó napján lejárt. Helyébe egy kétoldalú egyezmény alapján a bagdadi kormány mandátuma lépett. A mintegy 140 ezer fős amerikai csapatok döntő részben saját parancsnokság alatt maradnak (kivéve a zöld zónában lévő 14 ezer katonát és szerződéses zsoldost, akiknek számát az év folyamán a felére csökkentik), de műveleteiket vegyes bizottságnak kell jóváhagynia. Az amerikaiak által fogva tartott 15 ezer helybélivel szemben vagy az iraki jog alapján kell vádat emelniük, vagy pedig szabadon kell bocsátaniuk őket. Irakiakat csak helyi bíró végzése alapján tarthatnak fogva.

Elvileg az amerikaiak a nyáron kivonulnak az iraki városokból, három éven belül pedig az egész országból is, de szó van arról, hogy a keretegyezmény erre vonatkozó passzusait a két ország felülvizsgálja. Barack Obama megválasztott amerikai elnök kampányában 16 hónapon belüli csapatkivonást ígért, de újabban kerüli a pontos időrend meghatározását.

Iraki őr az zöld zóna bejáratánál
Iraki őr az zöld zóna bejáratánál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.