Kubai évforduló: "Még 50 év"
Santiago számít a mozgalom bölcsőjének, Castróék itt indították az első fegyveres támadást még 1953-ban: a Moncada laktanya elleni ostrom a Batista-diktatúra végét jelentette. A diktátor öt és fél évvel később, 1958 szilveszter éjszakáján menekült el, hogy aztán egy hét múlva a főváros, Havanna lakossága hősökként köszönthesse a Fidel Castro főparancsnokkal az élen bevonuló szakállas gerillákat.
Havannában megjelentek az ötvenedik évfordulót köszöntő plakátok. Döntő többségén a 82 éves Fidel Castróval, aki két és fél éve beteg, s idén februárban a kubai nemzetgyűlés immár hivatalosan is öt évvel fiatalabb testvérét, Raúl Castrót tette meg állam- és kormányfőnek. A központi jelszó a "Még 50 év" - legalábbis a feliratok alapján. Lesznek rendezvények, táncestek, koncertek, gyerekprogramok. Ám a hivatalos ünneplés - hacsak nem változik a forgatókönyv - a feltételezettnél visszafogottabb lesz, így hiányoznak majd Kuba új szövetségesei. Hugo Chávez azt közölte, hogy Venezuelában nagyszabású rendezvényen emlékeznek meg a kubai forradalomról, miként Evo Morales bolíviai elnök is hasonlóan nyilatkozott. Kuba egyébként a közelmúltban már megkapta az elismerést azzal, hogy Latin-Amerika országai - amelyek többségét baloldali elnökök vezetik - a brazíliai csúcson, Raúl Castro jelenlétében, felvették a regionális nemzetközi szervezetbe, az úgynevezett riói csoportba. Ezzel immár formálisan is megszűnt Kuba elszigeteltsége, amelyet az Egyesült Államok még a hidegháború idején kényszerített ki. Anakronizmusként marad viszont az amerikai embargó, amely ellen az ENSZ közgyűlésében évek óta több mint 180 ország voksol. Kuba most abban reménykedhet, hogy Barack Obama elnöksége fokozatos változást hoz.
Nagy a várakozás a változások iránt a kubai lakosságban is azóta, hogy Raúl Castro februári beiktatási beszédében reformokat ígért. Most, az évforduló előestéjén ülésezett a kubai nemzetgyűlés, amelynek záróbeszédében Raúl Castro azt mondta: a 2008-ra tervezett nyolcszázalékos növekedés helyett csak 4,3 valósult meg, egyrészt a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, másrészt a Kubát sújtó egymást követő három hurrikán hatásának következtében. Ez utóbbiak okozta veszteségeket 10 milliárd dollárra teszik, félmillió lakóház sérült meg vagy dőlt össze. (Egyedüli pozitívum, hogy az idegenforgalom újabb rekordot döntött, több mint 2,3 millió turistával.) Az államfő így csak nadrágszíj-megszorítást ígérhetett, hozzátéve, hogy az alapvető szociális támogatási rendszer - a forradalom példás közoktatási és közegészségügyi ellátása - nem csorbulhat. Ám bizonyos, nem lényegi juttatásokat, premizálásokat, üdültetéseket várhatóan megvonnak, miként csökkentik a vállalatvezetők külföldi utazási kereteit is. A gazdasági hatékonyságot fékező egyenlősdi gyakorlatán változtatni kívánó reformok - így például a végzett munka szerinti bérezés - azonban további halasztást szenvednek, noha - mint Raúl állította - folynak az előkészületek. A nemzetgyűlés egyébként elfogadta az új társadalombiztosítási törvényt, amely szerint fokozatosan a férfiaknál 65, a nőknél 60 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.
Miként vélekedik egy kubai? A Népszabadság kérdéseire válaszolt Silvia, aki zeneszerző és énekes Havannában. Éppen egyidős a forradalommal. Mint írja: az 1959 előtti helyzetről szülei elmondásából és a tanulmányaiból van elképzelése. "Az 1901-től 1959-ig tartó időszakot tüntetések tarkították. Társadalmi megmozdulások sora követte egymást, amelyek az oktatás és az egészségügy helyzetét bírálták." Azt már saját élete és tapasztalata alapján állítja: "A kubai nép a forradalomnak köszönhetően magas szintű kulturáltságról tett tanúbizonyságot. A tehetség karnyújtásnyira van, s a kibontakozáshoz minden adott. Ingyenes oktatás és minden szintű és jellegű egészségügy, tökéletes állami berendezkedés és irányítás." Kubát turisztikai aranybányának nevezi. Ám nem fukarkodik a bírálatokban sem. "A gazdasági szférának a mai napig nem sikerült elfoglalnia a megfelelő helyét, pedig az éghajlati viszonyok és a földek gazdagsága irigylésre méltó. A fő problémát az egyenlősdi termeli újra: nem érvényesül a legalapvetőbb munka-, termelékenységfizetés elve, pedig ez a fejlődés kiindulópontja." Silvia azzal zárja mondandóját, hogy "a kubaiak így megszenvedik az árak és a fizetés nem megfelelő összehangolását".
