Ha nem lenne elég gáz, korlátozzák az ipari fogyasztást

Bár most úgy tűnik, hogy nem kell tartani a gázcsapok elzárásától, ám ha az orosz-ukrán vita mégsem rendeződik, január első napjaiban akár csökkenhet is a Magyarországra és más európai államokba irányuló szállítás.

A meteorológusok szerint ekkor mínusz 2-mínusz 4 fok lehet majd a hőmérséklet, ami napi 66 millió köbméteres fogyasztással jár. Magyarországon 3,5 milliárd köbméter gázt tárolnak, ami  nem kevés, ám a tárolók naponta 60 millió köbméteres igényt tudnak kielégíteni. Vagyis - vészhelyzetben - hatmillió köbméter gáz vevőjét január első napjaiban le kellene kapcsolni. Ezek csakis a lakosságtól független ipari felhasználók lehetnek.

A 2006-os krízis során derült ki, hogy vannak nagyfogyasztók (például gázerőművek), ahol ilyen esetekre olajat tárolnak. Náluk már a kereskedelmi szerződés tartalmaz olyan kitételt, hogy ha a szolgáltatójuk megszakítja a gázellátást, át kell térniük olajra. A lekapcsolásnak, mondhatni, ez a nulladik szintje. A törvény a többi fogyasztót korlátozási sorrend alapján öt kategóriába sorolja.

Az első háromba szintén csak olyan ipari üzemek tartoznak, amelyeknek nincs közvetlen kapcsolatuk a lakossággal. A háztartásokat közvetlenül kiszolgáló intézményeket és magát a lakosságot a negyedik-ötödik kategóriába sorolták. A hazai tárolók és a kitermelés kapacitásait figyelembe véve a tél végéig csak akkor lenne elegendő gáz a lakosság számára, ha viszonylag enyhe időjárás mellett a korlátozási sorrend első három kategóriáját mindvégig érvényben tartanák, azaz a lakosság ellátásában közvetlenül nem érintett üzemeknek egész télen állniuk kellene.

Miközben az európai államok, köztük Magyarország is azon dolgozik, hogyan hozza össze a gázellátás diverzifikálását biztosítani hivatott Nabuccót, Kína és Oroszország arra törekszik, hogy "elszipkázza" a vezetékből a közép-ázsiai gázt. Északnyugat-Kínában megkezdték a világ leghosszabb, több mint 12 ezer kilométeres gázvezeték, a Türkmenisztánból Dél-Kínába, Guangzhouba vezető cső nyugati szakaszának az építését.

A türkmén gáz iránt az oroszok is érdeklődnek, szeretnék azt a saját, nagyrészt még évtizedekkel ezelőtt kiépített rendszereiken keresztül Nyugat-Európába, Kínába szállítani. Ismerik az energiabiztonság, a gáz-olajszállító rendszerek alaptörvényét: ha egyetlen métert is birtokolsz a gázvezetékből, birtoklod a sok ezer kilométeres csőkígyó egészét.

A Gazprom egyik gázelosztó központja Oroszországban - figyelik a nyomást
A Gazprom egyik gázelosztó központja Oroszországban - figyelik a nyomást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.