Nadrágszíjmeghúzás

Elsősorban az országot kormányzók kötelesek megszorítani a nadrágszíjat - jelentette ki Emil Boc. Az új román miniszterelnök már az első, karácsony előtt megtartott kabinetülésen olyan intézkedéseket foganatosított, amelyek mintegy milliárd euróval csökkentik a költségvetési kiadásokat.

A november 30-i választások nyomán hatalomra került román kormány első igazi kihívását a jövő évi költségvetési tervezet kidolgozása jelenti. Emil Boc miniszterei szombatig kaptak időt arra, hogy az általuk vezetett tárcák anyagi és intézményes helyzetét feltárják.

Emil BOC kijelölt román miniszterelnök, a Demokrata-Liberális Párt, a PD-L elnöke, beterjeszti kormányprogramját a parlament elé Bukarestben 2008. december 22-én
Emil BOC kijelölt román miniszterelnök, a Demokrata-Liberális Párt, a PD-L elnöke, beterjeszti kormányprogramját a parlament elé Bukarestben 2008. december 22-én

Azt azonban a kabinet már első ülésén elhatározta, hogy nem tölti be a közigazgatás 145 ezer üres posztját, és az ezekhez a tisztségekhez társított bérköltséggel csökkenti az egyes tárcák és kormányzati intézmények költségeit. Ugyanakkor a kormánynak alárendelt valamennyi ügynökség és intézet, valamint az állami tulajdonban lévő vállalatok vezetőinek nettó bérét legfeljebb havi 1250 euróra mérsékelték, az elmúlt kormány idején ugyanis egyes kormányzati tisztségviselőknek akár havi 20 000-25 000 eurós vagy ennél magasabb béreket is kifizettek.

Hasonlóképpen maximálták a helyi önkormányzatoknak alárendelt igazgatóságok vezetőinek a bérét, illetve az állami vállalatok igazgatótanácsi tagjainak a juttatásait. Ez utóbbiak ezentúl az illető vállalat igazgatói bérének egy százalékát kaphatják.

Már ezekkel az intézkedésekkel a kormánynak sikerült a jövő évi állami költségvetés kiadási oldaláról mintegy milliárd eurót lefaragni. Emil Boc kijelentette: módosítaniuk kell a Tariceanu-kabinet által kidolgozott költségvetési tervezetet, mert időközben a pénzügyi válság hatása Romániát is elérte, s a költségvetési bevételek rohamosan csökkennek.

Ezzel párhuzamosan az új bukaresti vezetők úgy vélik, a Calin Popescu Tariceanu leköszönt kormányfő kabinetje által 2009-re valószínűsített hatszázalékos gazdasági növekedés valójában legfeljebb 3,5-4 százalék körül alakul. Bocék csökkentették a jövőre ígért átlagbért, és csökkentenék a foglalkoztatásuk idején kiemelt jövedelemmel rendelkező kismamák havi ellátmányát is.

A miniszterek szombaton informális tanácskozáson vesznek részt, hogy aztán hétfőn, a kabinet második ülésén, a költségvetés tervezetét véglegesíthessék. Boc azt szeretné, ha a büdzsé tervezete minél hamarabb a parlament elé kerülne.

Nem valószínű azonban, hogy csak a spórolás vezényelte Radu Berceanut, az új, demokrata-liberális szállításügyi minisztert, aki első hivatali napján menesztette a tárcának alárendelt 24 ügynökség és igazgatóság vezetőjét.

- Lehetetlen, hogy miközben a miniszternek 40 millió lej a fizetése, a tárcájának alárendelt ügynökség igazgatója 300 milliót keressen. A pofátlanság rendkívül nagyfokúvá vált, s a költségvetés nem bírja el az ilyen béreket - indokolta intézkedését a miniszter. A régi lejben kifejezett összegek mintegy 1000, illetve 7500 eurónak felelnek meg.

Berceanu ellenfelei azonban azzal magyarázzák az intézkedést, hogy az új kormány politikai tisztogatásokba fogott, s miután ezzel végez, a béreket visszaemeli azokra a szintekre, amelyekért jól felkészült szakemberek dolgozni hajlandók. Ludovic Orban liberális ellenzéki politikus például az intézkedést olcsó populizmusnak nevezte.

Emil Boc szerint azonban a kormány fő célja a felelősség vállalása, s az elsők, akiknek a krízis miatt a nadrágszíjat meg kell szorítaniuk, éppen a kormányzati tisztségviselők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.