Helmut Schmidt, a német bálvány
Teheti, mert láncdohányosként is bálvány. A december 23-án kilencvenedik születésnapját ünneplő Schmidt a németek kedvenc politikusa lett. Olyan köztiszteletben álló, bölcs államférfi, akinek szavára az egész világon odafigyelnek. Nem volt mindig ilyen népszerű, a nukleáris töltetekkel felszerelt amerikai rakéták, illetve az atomenergia elleni tömegdemonstrációk, békeláncok sok százezer embert vittek az utcákra az "új vaskancellár" ellen tüntetni. Legnagyobb tévedése talán az, hogy jócskán alábecsülte a zöldeket.
Majd három évtizeddel később e téves megítélés már nem számít. A globális pénzügyi-gazdasági bajok idején éppen egy Schmidthez hasonlatos megfontolt, szívós, komoly tekintéllyel bíró válságmenedzser után vágynak a németek - írja a Der Spiegel. Olyan élő legenda után, aki kíméletlen és megalapozott kritikával illeti a kapzsiság által elvakított pénzügyi világot.
S védelmébe veszi a szociális piacgazdaságon alapuló jóléti államot, amelyet a XX. század legnagyobb német vívmányának tart.
Az itteni médiában "nemzetközi szupersztárként" kezelt, a vezető konzervatív politikusok által is méltatott Schmidt sosem akart kancellár, de még csak miniszter sem lenni. Az 1918-ban, a máig hőn szeretett városában, Hamburgban született közgazdász elégedett volt az SPD Bundestag frakcióvezetői posztjával. - A Helmut csinálja tovább - dobta be a korábbi védelmi, illetve gazdasági- és pénzügyminiszter nevét 1974-ben Willy Brandt, amikor az NDK ügynökeként lebukott bizalmasa miatt távoznia kellett a kancellári székből.
A második világháborút követő (nyugat)német kormányfők közül Konrad Adenauer Nyugat-Európához kötötte az NSZK-t. Brandt elindította az enyhülést hozó keleti politikát. Helmut Kohl a német újraegyesítés, Gerhard Schröder az iraki háborúra mondott "nem" kancellárja. Schmidt pályájából hiányzik egy ilyen történelmi csúcspont.
A bonni kancellári hivatalban eltöltött nyolc év lényegében folyamatos válságmenedzselésből állt. A sor az első nagy kőolajkrízissel kezdődött; a gazdasági csoda által elkényeztetett polgárokat autómentes vasárnapokkal próbálta hozzászoktatni a recesszióval, munkanélküliséggel járó új valósághoz. A válságkezelést még 1962 februárjában kezdte el tanulni: Hamburg belügyi szenátoraként ő irányította a mentést a kikötővárost sújtó, több mint háromszáz halálos áldozatot követelő árvíz idején.
Talán távolságtartó stílusa is közrejátszott abba, hogy barátok lettek a hasonló karakterű Valéry Giscard d'Estaing-nel. Bár különböző politikai táborokhoz tartoztak, mindketten meggyőződésből pártolták az európai integrációt. Hetente többször felhívták egymást. Egyik "közös művük" az erős árfolyam-ingadozásokat kivédeni hivatott, egyben az eurót is megalapozó Európai Monetáris Rendszer (EMS).
Akik közelről ismerik az SPD-be 1946-ban belépett, majd gyorsan a szocialista diákszövetség elnöki posztjára emelkedő Schmidtet, kemény, munkamániás, de jó adag humorral és öniróniával megáldott emberként írják le. Kemény maradt az 1977-es véres Német Ősz idején is. A Vörös Hadsereg Frakcióval (RAF) folytatott külön háború alatt utasította munkatársait: akkor se engedjenek, ha esetleg őt is elrabolják a szélsőbalos terroristák.
- E hely hallgatásra kötelez, de egy szövetségi kancellár nem hallgathat ezen a helyen - mondta, amikor elment Auschwitzba. Tanár apja egy zsidó kereskedő és egy pincérnő házasságon kívüli gyermekeként született, majd örökbe adták. Schmidt auschwitzi látogatását elődje, Brandt híres varsói térdre borulása folytatásának szánta. Külpolitikai gondolkodását alapvetően az Amerika, a transzatlanti viszony iránti elkötelezettség és a távlatokban gondolkodó biztonságpolitika határozta meg. A szovjet SS-20-as közepes hatótávolságú atomrakéták telepítését egész Nyugat-Európára leselkedő veszélynek értékelte. Az SPD-ben azonban csak lemondásával fenyegetőzve tudta keresztülvinni a Varsói Szerződéstől azonnali leszerelést követelő, vagy válaszként az amerikai Pershing-rakéták telepítését elindító NATO kettős határozat elfogadását.
A második világháborúban a Wehrmachtban főhadnagyi rangig és ütegparancsnoki beosztásig jutó Schmidt megjárta a keleti és a nyugati frontot, majd brit fogságba esett. A ZDF portréfilmjében nem kis megrökönyödésre azt mondta: Leonyid Brezsnyevet békeszerető embernek ismerte meg. A néhai szovjet pártfőtitkárral tárgyalva az aggasztotta, mi lesz, ha Brezsnyevet a keményvonalasok közül váltja fel valaki a Kremlben. A Bush-kormányzatot is azért bírálta, mert szerinte olyan politikusok döntenek háborúkról, akik azt a saját bőrükön sosem tapasztalták.
Zongoristaként is jegyzik a szívesen sakkozó Schmidtet. A rakétaválság idején szakított időt arra, hogy Londonban lemezre játssza Mozart egyik művét. Amikor az albumot 1982 őszén bemutatták, a szociáldemokrata-liberális koalíció már megbukott. Az FDP átállt a CDU/CSU-hoz, és egy másik Helmut, a "pfalzi óriásnak" is hívott Kohl lett az NSZK kancellárja.
A feleségével, a Lokinak becézett Hanneloréval több mint hatvanhat éve együtt élő ex-kancellár aktív politikai karrierje véget ért a bukását hozó bizalmatlansági indítvánnyal. A Die Zeit kiadójaként és publicistájaként azonban máig jelen van a közéletben, a neves hamburgi hetilap most futó tévéreklámjának is ő az arca. Nélkülözhetetlen személyiség. Olyannyira, hogy régi barátja és pályatársa, Henry Kissinger azt mondta: nem szeretne egy Schmidt nélküli világban élni.
