Éjféli mise helyett kabaré

Non possumus - nem tehetjük: ezzel a latin jelszóval foglalta össze az olasz sajtó XVI. Benedek pápaságának idei évét. A Vatikán nemet mondott Párizsnak a melegek büntethetetlenségéről szóló nyilatkozatára, nemet Madridnak, amely a Szentszék szerint laikus ideológiát terjeszt, és nemet az olasz jobboldalnak, amely szerint az egyházat is felelősség terheli a faji törvényekért.

A legnézettebb francia televízióadó az idén először nem közvetíti a december 24-i éjféli szentmisét a Szent Péter-bazilikából: kabarét sugároz ez idő alatt. Feszült a viszony Párizs és a Vatikán között, amióta az EU francia elnöksége a melegek büntethetetlenségét szorgalmazta az ENSZ-ben.

A Vatikán nemet mondott, állásfoglalását azonban magyaráznia kellett, nehogy úgy tűnjön: egyetért azzal, hogy a világ számos országában a melegeket börtönnel és halálos ítélettel büntetik.

A l'Osservatore Romano vatikáni napilap kifejtette, hogy a párizsi dokumentum valós célja nem az egyetemes jogok védelme - szabad az út a melegek közti házasság és a meleg párok általi örökbefogadás előtt. Már a múlté XVI. Benedek párizsi éltetése, ahogy ez a szeptemberi pápai látogatáskor történt. A Vatikán ráadásul nemet mond a francia üzletek vasárnapi nyitvatartására is.

Nem felhőtlen a viszony Madriddal sem, ahol a Zapatero-kormány laikus ideológiát kényszerít a fiatalokra - jelentette ki a pápához közel álló Angelo Amato püspök, a szentté avatási kongregáció prefektusa. Arra utalt, hogy Spanyolországban 2004 óta engedélyezett a melegházasság, eltörölték a kötelező iskolai hittanoktatást, és felgyorsították a válást is. A madridi szocialista párt visszaüzent: ha a Vatikán nem tartja tiszteletben a spanyol államot, kétségessé válnak a kétoldalú megállapodások.

XVI. Benedek a Vatikánban. Egyre többször nemet mond
XVI. Benedek a Vatikánban. Egyre többször nemet mond

Az állam egész Európában egyre inkább beleszól az emberek személyes életébe - tette hozzá Angelo Amato. Szerinte Itáliában sem jobb a helyzet, főleg amióta a képviselőház elnöke, a jobboldali Nemzeti Szövetséget vezető Gianfranco Fini kijelentette: a '38-as faji törvényekért nem kizárólag a fasiszta ideológia felelős, a katolikus egyház sem ellenezte azokat. A l'Osservatore azonnali válaszában álnok opportunistának nevezte a posztfasiszta pártelnököt.

A Szentszék nem írta alá a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt sem, a fogamzásra vonatkozó fejezet miatt. A tekintélyes olasz vatikanista, Marco Politi szerint XVI. Benedek harmadik évében derült ki, hogy a doktrína védelmének pápasága ez. Ratzinger eddigi egyedüli reformja a régi rítusú latin nyelvű szentmise visszavezetése és a vatikáni őrök egyenruhaváltása volt - írta az olasz média nevében Politi, aki úgy látja, hogy II. János Pál hiánya kezd érződni a hívők között is. XVI. Benedek első évében négymillióan zarándokoltak Rómába, 2006-ban egymillióval kevesebben, tavaly tovább csökkent a pápához látogatók száma. Ezzel egy időben Genova polgármestere az 1550-ben máglyán elégetett egyházfi, Jacopo Bonfadio perének újratárgyalását kezdeményezte, akit homoszexualitásáért ítéltek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.