Hat hónap francia pörgés
- Én tettekkel bizonyítottam, hogy szeretem az olaszokat - válaszolta Nicolas Sarkozy francia elnök még az októberi csúcstalálkozó első napjának zárásakor, úgy éjféltájt. A fáradtságnak a nyoma sem látszott rajta, pedig vagy tíz órán át tárgyalt az uniós állam- és kormányfőkkel. Amikor egy magát hangsúlyozottan olaszként bemutató újságíró föltett neki egy kérdést a klímapolitika római megítéléséről, ezzel a kétségtelenül frappáns riposzttal reagált. A pár száz tudósító felvidult e késői órán, s a kérdésre érdemi válasz persze nem hangzott el.
Sarkozy az ujja köré csavarta a sajtót. Pontosan tudta, mit gondolnak a tudósítók a hat hónapi uniós elnökségéről, és hogy mit akarnak hallani tőle. Az utolsó, decemberi csúcs utáni sajtóértekezleten is nevetve mondta: a francia fél év is bizonyította, hogy az EU-nak erős irányításra van szüksége. Hányszor leírták ebben a száznyolcvan napban, hogy Sarkozy szívesen maradna az EU élén; hogy szeretne tovább sütkérezni a reflektorfényben a cseh elnökség alatt is, és az eurózóna főnöke szeretne lenni.
Az Európai Parlament decemberi ülésszakán, búcsúbeszédében újra elismerte: élvezte ezt a munkát. Miközben minden jót kívánt a cseheknek, arról is hosszasan értekezett, milyen jól együttműködött Francois Fillon miniszterelnökkel. Nem lehetett nem a csehekre gondolni, hiszen a ceremoniális feladatokra kitalált államfői posztot betöltő Václav Klaus rendszeresen küldi a tagországoknak euroszkeptikus üzeneteit. Topolanek miniszterelnök pedig ingatag kormány élén áll. Nem lett volna jobb hagyni a franciákat még legalább hat hónapig pörögni? - engedte sejteni Sarkozy.
A cseheknek nagyon igyekezniük kell. A francia elnökség alapjában sikeresen zárult. Az augusztusi orosz-grúz háború és a szeptemberben Európát is elérő pénzügyi válság kezelésével nemzetközi tényezővé emelte Sarkozy az Európai Uniót. Ehhez jön még néhány fontos lépés: a Mediterrán Unió fejlesztése, a bevándorlási paktum jóváhagyása - letelepedhet, akire az uniónak szüksége van -, a klímacsomag tető alá hozása, a közös agrárpolitika állapotfelmérése, azaz elmozdítása a valóságos piaci kereslet kielégítésének irányába. De ide tartozik a védelmi politikai erőltetése és az ír népszavazás okozta alkotmányos válság megoldása is.
A francia uniós elnökségnek két súlyos válsággal is meg kellett küzdenie. Egymást érték a rendkívüli a csúcstalálkozók. Az orosz-grúz konfliktus során az európai eltökéltség nem tartott sokáig, és hamar kiderült, továbbra sincs egységes külpolitika. És ez a megosztottság nehezíti a védelmi politika igazi kiteljesedését. Igaz, az európai hadiflotta megjelenése a szomáliai partoknál a kalózok elleni csatában alighanem mérföldkőnek számít majd.
A pénzügyi válság kezelésében nemzetállami érdekek és gazdaságfilozófiák csaptak össze. A kezdeti kapkodás és az unió egységét fenyegető nemzeti intézkedések helyébe mégiscsak a koordináció lépett, és kialakult egy gazdaságélénkítő program. Ez Sarkozynek is köszönhető, aki e folyamat során leértékelte a francia-német viszonyt, és felértékelte a francia-brit kapcsolatot. Angela Merkel német kancellár eleve nem értett egyet a Mediterrán Unió francia központú üzemeltetésével, és kitért a gazdaság mesterséges ösztönzése elől.
Ám korai volna temetni az unió alapját képező német- francia tengelyt, és azt föltételezni, hogy az európai ügyeket még mindig némi gyanakodással szemlélő britek a franciák oldalán visznek majd új elemeket a huszonhetek együttműködésébe.
Az Európai Parlamentben ez a dilemma fel sem merült, minden frakció méltatta Sarkozy dinamizmusát. Éles bírálatot csak a '68-as diákvezér, a zöldpárti Daniel Cohn-Bendit fogalmazott meg: a francia elnököt szélkakashoz hasonlította. Mások is megengedtek viszszafogott kritikát a "mindent elérni bármi áron" francia stratégiát vagy a klímaprogramba beépített súlyos engedményeket illetően. Ám brüsszeli diplomáciai körökben úgy látták: Sarkozy és csapata fantasztikus háttérmunkával éppen elejét vette a konfliktusoknak. Addig ment el, ameddig a többség ezt engedte, a megállapodásokat viszont történelmi jelzőkkel illette, és ekként saját személyét is felértékelte.
Angolul alliterálnak a csehek
A csehek programjukat három, "e" betűvel kezdődő angol szó köré csoportosítják: gazdaság (economy), energia (energy) és külkapcsolatok (external relations). Az első: a pénzügyi válság nyomán őrködni kell a nemzeti élénkítő programok és bankmentő akciók uniós megfeleltetése fölött. A második pont a franciák által is megfogalmazott függetlenség és biztonság céljait viszi tovább. A harmadik viszont nagy kihívásnak ígérkezik: közös külpolitika hiányában vajon háttérbe tudják-e szorítani a csehek az európai hatalmaknak kedves orosz viszonyt, és előtérbe helyezni az általuk igen óvatosan támogatott keleti szomszédságpolitikát, és képesek lesznek-e érvényesíteni erősen atlanti elkötelezettségű, oroszellenes törekvésüket az e kérdésekben jóval visszafogottabb franciákkal, németekkel és olaszokkal szemben?
