Lebontották az utolsó spanyolországi Franco-szobrot

Éljen a demokrácia - kiáltozta egy kis csapatnyi fiatal a zuhogó esőben, amikor Franco tábornok bronzszobra végre a levegőbe emelkedett. Észre sem vették, hogy időközben egy férfi falangista zászlóval a kezében felmászott a csupasz talapzatra és magasba emelte a karját. Incidensre a két "tábor" között végül nem került sor, így Santanderben tegnap eltávolították az Ibériai-félsziget utolsó köztéri Franco-emlékművét.

A diktátor lovas szobra 1964 óta díszelgett az északspanyol városka közepén, és most "területrendezésre" (a tér alatti parkoló építésére) hivatkozva szállították el. Az 1936 és 1975 közötti diktatúra jelképeinek fokozatos visszavonásáról ugyan egy 2007-es törvény már rendelkezik, de úgy tűnik, nem árt, ha más nyomós ok is áll a háttérben.

Ma már talán furcsának tűnik, de az 1977-1978-as demokratikus spanyol átmenet óta - a társadalmi béke megóvása érdekében - ezeket a szobrokat sem bántotta. Hiába került 1982-ben hatalomra a szocialista Felipe González, még 1998-ban (e sorok írójának hosszabb madridi tartózkodása alatt) is volt Francisco Franco parancsnokról elnevezett utca a főváros egyik legelegánsabb kerültében, mint ahogy a legtöbb vidéki városban is adóztak valahogy a diktátor emlékének. Csaknem három évtizeden át érintetlenül maradtak a caudillo köztéri szobrai is, és szinte turistalátványossággá vált sírhelye, az Elesettek Völgyének sziklába vájt katedrálisában.

A francói örökséggel való leszámoláshoz egy új politikai generáció hatalomra jutására volt szükség. A José Luis Zapatero szocialista kormánya által beterjesztett nemzeti emlékezet nevű törvény 2007-ben rendelkezett arról, hogy Spanyolország szabaduljon meg végre a tábornok köztéri szobraitól, és kereszteljék át a róla elnevezett utcákat is. Santander az utolsó előtti ebben a sorban: a caudillónak most már csak az afrikai spanyol enklávéban, Melillában áll köztéri szobra, ezúttal ló nélkül. A városvezetőség ígérete szerint hamarosan ezt is lebontják.

Persze a múlt örökségeitől nem is olyan könnyű megszabadulni: az öttonnás és hétméter magas santanderi bronz lovas szobrot például öt órába telt lebontani, mert először le kellett fűrészelni a talapzatról, majd eltávolítani a ló patájára ragadt kődarabokat, végül daruval ráemelni egy teherautóra, amely - sorsa jobbra fordulásáig - egy önkormányzati raktárba szállította. A lovas szobor végső nyughelye a most még tervezési fázisban levő santanderi Történeti Múzeum lesz.

Némi pikantériát kölcsönöz az ügynek, hogy a tér átalakítására hivatkozva nemcsak a diktátor szobrát, hanem a második köztársaság (a republikánusok) címerét is eltávolították: a két szimbólum eddig csupán néhány méter távolságból nézett egymással farkasszemet. Most érdemeik elismerése mellett nyugdíjazták mindkettőt.

Daruval távolítják el a bronzszobrot
Daruval távolítják el a bronzszobrot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.