A magyarok bevonásán vitatkoznak Bukarestben

Paktum Romániáért - így nevezték el azt a keretdokumentumot, amelyik a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) körül körvonalazódó új romániai kormánykoalíció gazdasági-társadalmi programját képezné, és amelyen a két nagy párt szakemberei már két napja éjjel-nappal dolgoznak.

A két alakulat vezető politikusai szerint a dokumentummal kapcsolatos valamennyi kérdésben sikerült áthidaló megoldásokat találni, így úgy tűnik, az új koalíciónak ilyen jellegű akadályai nem lesznek.

Sokkal nehezebb azonban a politikai megállapodás, mert az SZDP továbbra is görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a koalícióból maradjon ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A D-LP eközben ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar párt a következő kormány tagja legyen. E kérdésben a két pártnak a többórás pénteki tárgyalásokon sem sikerült dűlőre jutnia, így a kérdést mára halasztották.

Mircea Geoana SZDP-elnök kijelentette: az RMDSZ részvételéről a D-LP-nek saját vezető fórumaiban kell döntenie, és erre várhatóan ma kerül sor. Emil Boc D-LP-elnök ezzel szemben közölte: "olyan korrekt megoldásra" törekszenek, amely "tartsa tiszteletben az RMDSZ-nek adott szavukat".

Az RMDSZ koalíciós részvétele az elmúlt napokban az alakuló kormánykoalíció szakítópróbájává avanzsált. A szocdemek abban bíznak, hogy a demokrata-liberálisok végül lemondanak az RMDSZ behívásáról. Miron Mitrea, az SZDP vezető politikusa arra a kérdésre, hogy mit készül tenni a pártja, ha a D-LP betartja az RMDSZ-nek adott szavát, így válaszolt: - Ennél derűlátóbb vagyok!

Ma, miután a D-LP megvitatja az RMDSZ kérdését saját vezető fórumában, újabb SZDP-D-LP egyeztetésre kerül majd sor. Addig minden további tárgyalás értelmetlen, így nem osztották még el a miniszteri tárcákat sem. Az RMDSZ továbbra is részt szeretne vállalni az új román kormányban, de a szövetség vezetői azt mondják, az ellenzéki szerepre is fel vannak készülve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.