Magas minaretek, rejtőzködő közösségek

Harmincnégy méter magasba nyúlik a duisburgi Ditib Merkez-mecset minaretjének tornya. A Ruhr-vidéki városban október végén nyitották meg Németország legnagyobb muzulmán imaházát. Az ünnepélyes avatásra eljött Jürgen Rüttgers Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kereszténydemokrata miniszterelnöke, de a díszvendégek között ott voltak a katolikus és az evangélikus egyház vezetői is. Duisburg előtt jó két héttel Berlin Pankow kerületében adták át a volt NDK területén épült első mecsetet.

Az Ahmadija-közösség imaháza és húsz méter magas minaretje körüli indulatos viták azóta sem csillapodnak. A környék lakóiból alakult szervezet a kezdetektől igyekezett aláírásgyűjtéssel megakadályozni az építkezést. Európa vezető gazdasági hatalmában jó ideje vitatéma, hogy a minaretek tornyai magasabbak lehetnek-e, mint a keresztény templomokéi, s egyáltalán, hol, milyen feltételek mellett lehet mecsetet építeni.

A 82 milliós Németországban közel ötmillió muzulmán él. Becslések szerint közel 2600 mecset működik, ezek közül azonban alig kétszáz "felismerhető". A többség eldugott hátsó udvarokban található - azt a képet erősítve, hogy rejtőzködni a szélsőséges tanok terjesztése, a terrortól sem visszariadó radikális iszlám mozgalmak szervezése miatt kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.