Stolojant jelölték román kormányfőnek

Éppen tárgyalásra készültek szerdán délben a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP), amikor Traian Basescu államelnök váratlanul bejelentette: a demokrata-liberális Theodor Stolojant jelöli a miniszterelnöki posztra. Az államfő leszögezte: Stolojan megbízása négy évre szól. Az üzenet címzettjei a szocdemek voltak, akik azt követelték, hogy a választásokon a legtöbb mandátumot szerzett két nagy párt paritásos alapon osztozzon a tárcákon, s a négyéves ciklusban két évig az egyik, két évig pedig a másik adja a miniszterelnököt.

Emil Boc D-LP-elnök szerint a két nagy párt vezető által folytatott tárgyalásokon, szerdán délutánig nem sikerült egyezségre jutni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) koalíciós részvételének a tekintetében. A D-LP ragaszkodik hozzá, hogy a szövetség legyen tagja a koalíciónak, mert mindkét alakulat tagja az Európai Néppártnak (EPP). Az SZDP azonban ezt továbbra is vehemensen ellenzi. A párt több vezető politikusa elmondta: két nagy ellenzéki párt nyerte meg a választásokat, az SZDP és a D-LP, ők alkotnak most kormányzóképes többséget, következésképpen az eddig kormányzó Nemzeti Liberális Pártnak (NLP) és az RMDSZ-nek ellenzékbe kell vonulniuk. Állítólag a szociáldemokraták erdélyi szervezetei ellenzik az RMDSZ koalíciós részvételét. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette: úgy érzi, Mircea Geoana SZDP-elnöknek a magyarokkal van baja, s nem pedig az RMDSZ-szel. Alig szabadultak meg a soviniszta Nagy-Románia Párttól, szembesülniük kell az SZDP szélsőségeseivel.

Jelölését követően Theodor Stolojan közölte: a D-LP-vel, az SZDP-vel és a RMDSZ-szel kíván együttműködni a kormánykoalíció kialakítása érdekében.

A nagy visszatérő

Theodor Stolojan volt az, aki 1992-ben a vállalatok valutakészletét "államosította", azaz kormányzati szinten megállapított árfolyamon kötelezővé tette lejre váltását. A ma 65 éves politikus 1991 és 1992 között Románia miniszterelnöke volt. Akkor került hatalomra, Ion Iliescu államfő bizalmi embereként, amikor Iliescu bányászai Petre Roman kormányát az 1991. szeptemberi bányászjárás során szétverte. Második alkalommal Stolojan azzal sokkolta Románia lakosságát, amikor betegségre hivatkozva, választások előtt néhány héttel Traian Basescu javára viszszalépett az államfőjelöltségtől.

A havasalföldi Targovistéban született kormányfőjelölt akkor még a Nemzeti Liberális Párt vezető politikusa volt. Később hátat fordított pártjának, rövid időre önálló pártot alapított a liberálisoktól kivált csoportjának, majd azzal együtt beleolvadt a Basescu Demokrata Pártjába. Stolojan pénzügyi szakember, miniszterelnöksége után egy ideig a Világbanknál dolgozott. Tapasztalatai most jól jöhetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.