A közép-ázsiai országban igazi sztár ő, nem csak amolyan celeb. A tálibok rémuralma alatt ugyanis betiltották a zenét. Ma pedig minden boltban tombol - a többnyire indiai - popzene.

- Nálunk sok szegény ember él, azt szeretném, ha mikor a zenémet hallgatják, ki tudnának kapcsolódni, egy kicsit megpihennének - válaszolgat szerényen. - A zene különleges nyelv, összeköti az embereket, ezért valójában mindegy milyen etnikumú afgán énekel - mondja megosztott hazájáról Sarif, akivel a BME Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban találkozom. Itt tartja 20 iskolát magába foglaló országos szemléletformáló akciójának egyik állomását a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.

A 23 éves Sarif azt mondja, gyerekkora óra énekelni akart. 1007 versenyző indult abban az évben a műsorban, 12-en kerültek a kabuli döntőbe. Tudja, hogy szűkebb hazájából, szülővárosából, Mazari-Sarifból is nagyon sokan szavaztak rá mobiltelefonon. Magam is emlékszem, ahogy a berregő generátor mellett a félhomályban néztük 2006 februárjában a Tolo TV-n az Afganisztár adásait az ökumenikus segélyszervezet afgán dolgozóival.

Sarif akkor elnyerte a díjat: egy kazahsztáni, almati utazást, s némi pénzt. Ahogy tört angolsággal meséli, azóta az üzbegisztáni Taskentbe költözött, ott egy üzletember vette szárnyai alá. Klipeket készít, s 5-6 koncertje is volt Almatiban, majd a márciusi helyi újévi ünnepségeken Kabulban (ezer néző előtt) és Mazari-Sarifban. A dalokat ő írja, majd, ahogy meséli, begyakorolja. Anyjáról, barátokról, az életről énekel. Lányoktól folyamatosan kap szerelmesleveleket és SMS-eket, de barátnője nincs. A feleség kiválasztása az Afganisztánban a család hatásköre. Bár taskenti diszkókba rendszeresen jár.

Minden vágya, hogy Afganisztánon kívül is ismert és híres legyen. Magyar tábora már lesz.

Mohammad Sarif Didar