Beindulhat a bangkoki reptér

A thaiföldi ellenzéki pártszövetség ígéretet tett arra, hogy ma délelőtt tíz órától beszüntet minden tiltakozó megmozdulást Bangkokban, felszámolják a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtér és a Don Muang belföldi légikikötő blokádját is. A bejelentés néhány órával azután hangzott el, hogy az alkotmánybíróság elrendelte a legnagyobb kormánypárt feloszlatását, és Szomcsai Vongszavat miniszterelnököt öt évre eltiltotta minden politikai tevékenységtől a múlt év végi választásokon elkövetett csalásra hivatkozva.

"Győztünk, céljainkat elértük" a kormányfő távozásával - jelentette ki a Népi Szövetség a Demokráciáért ellenzéki mozgalom alapítója, Szondhi Limthongkul nyilatkozatában. A tüntetők augusztus óta a miniszterelnöki palotát szállták meg, egy hete pedig a két nagy bangkoki repülőteret is. Akciójuk miatt mintegy 350 ezer utas rekedt az ázsiai országban, közülük 250 ezer külföldi. Az AP úgy értesült, hogy az első járatok már pénteken indulhatnak a Szuvarnabhumi repülőtérről Rómába és Sydney-be. Korábban még azt mondták, hogy a tüntetők elvonulását követően legalább egy hétre lesz szükség a repülőtér teljes újraindításához.

Ugyanakkor nem világos a politikai kibontakozás útja. Mint a Reuters jelentette, az egy évvel ezelőtti választásokon győztes pártkoalíció képviselői máris közölték, hogy új pártot hoznak létre, s még a hét vége előtt új kormányfőt neveznek ki. Addig is az építési vállalkozó Chavarat Charnvirakult, a jelenlegi miniszterelnök-helyettest bízták meg az ügyek vitelével. Az ellenzék - amelynek fő kifogása az volt, hogy a kormány a 2006-os katonai puccsal megdöntött Thakszin utódgarnitúrája - máris azzal fenyegetőzik: újabb bábkormány esetén felújítják a tüntetéseket.

A bangkoki nagykövetségen bejelentkező több mint száz magyar közel felének már sikerült hazautaznia - közölte kedden Balogh András nagykövet. (MTI)

A repülőtéri tüntetők ünneplik az alkotmánybíróság döntését
A repülőtéri tüntetők ünneplik az alkotmánybíróság döntését
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.