Kétszeres nem a Vatikántól

A Vatikán ismét határozott nemet mondott az abortuszra és a melegek közötti házasságra, elutasítva az egyetemes emberi jogok 60. évfordulójára tett javaslatokat.

Az egyetemes emberi jogok közé tartozzon az abortusz is - ezt a javaslatot mutatják be az ENSZ közgyűlésének december 10-én, az emberi jogok párizsi aláírásának 60. évfordulóján az abortuszt támogató szervezetek. Franciaország, az EU soros elnöke, ugyanezen a napon kívánja elindítani a homoszexualitás egyetemes büntethetetlenségére vonatkozó kezdeményezését.

A Vatikán nevében Celestino Migliore, a pápai állam állandó ENSZ-megfigyelője "modern barbárságnak" nevezte az abortuszt. Hangsúlyozta, hogy a homoszexuálisokkal szemben kerülni kell minden igazságtalan diszkriminációt, ám hozzátette, hogy a melegek büntethetetlensége új diszkriminációhoz vezethet, és pellengérre állítja azokat az államokat, amelyek nem ismerik el az egyneműek egybekelését. Tény, hogy a javaslatot 150 állam elvetette.

Az olasz melegszervezet, az Arcigay szerint a Vatikán állásfoglalásából csak az olvasható ki, hogy halálra ítélnék azt a több millió meleget és leszbikust, akik szerencsétlenségükre véreskezű államban élnek. Hiszen a világ 91 országában, így Szaúd-Arábiában, Jemenben, Szudánban, Iránban, Afganisztánban, Nigériában halálbüntetés jár a homoszexualitásért, Indiában, Pakisztánban életfogytiglani börtön, máshol munkatábor, korbácsolás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.