Tragikomédia lett az ősi ír (gael) nyelv "előléptetéséből". Nem győzte ünnepelni a dublini kormány, hogy 2007. január elsejével az írt huszonharmadikként hozzácsapták az unió hivatalos nyelveihez - és végül ki nyert ezzel? Maguk az írek aligha: egy év alatt harminc percnél is kevesebbet beszéltek írül az Európai Parlamentben, és a miniszterek (az EU fő döntéshozó szervében, a tanácsban) szintén csak mutatóba hebegtek el néhány gael mondatot.

Meg is kondította a vészharangot a Kelta Liga, amely Írország EP-képviselőit levélben figyelmeztette: ha nem használják ki a rendelkezésre álló fordító- és tolmácsszolgálatot, a jövőben megnyirbálják az erre szánt pénzt. (A liga levelére reagált Kathy Sinnott.) Sőt ha az írek rossz példát mutatnak, ez befolyásolhatja a többi kelta nyelv küzdelmét is az uniós elismerésért.

Erős érvekkel dolgozik az ellentábor. Az ír bevezetése az EU-intézményekbe évi 3,5 millió euróba (900 millió forintba) kerül, ebből csak a parlamenti tolmácsolás 360 ezer euró. Vagyis amikor egy írországi képviselő - bár angol az anyanyelve - úgy dönt, hogy írül szólal fel, ez percenként tizenháromezer eurót (3,4 millió forintot) kóstál. Ráadásul a kínosan kevés hozzászólás több mint egyharmadát ugyanaz a törvényhozó, Seán Ó Neachtain produkálta; jó néhányan meg se mukkantak őseik nyelvén.

Fejtörést okoz a megfelelően képzett ír tolmácsok és fordítók felkutatása is, nem beszélve a (brüsszeli munkához elengedhetetlen) jogász-nyelvészekről. Az Európai Bizottság tavaly már megdorgálta Dublint: ha nem sikerül elegendő embert találni, ez alááshatja az ír mint hivatalos nyelv pozícióját.

Nem véletlen persze, hogy ilyen nehezen lelnek írül tökéletesen beszélő tolmácsokra. Noha a négymilliós Írországban egy felmérés szerint egymillióan nyilatkoztak úgy, hogy meg tudnak szólalni írül, ennél nagyságrendekkel kevesebben vannak, akik anyanyelvi szinten boldogulnak a különleges nyelvvel. Ők főként a szigetország nyugati partvidékén, a Gaeltachtnak nevezett, ír ajkú régiókban élnek. E térségek fő gondja a szegénység - és ezzel együtt a lakosság elköltözése, a gael nyelv gyengülése.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a Gaeltachtok lakói és az ír nyelvet védelmező mozgalmak között korántsem felhőtlen a viszony. A mozgalmi "harcosok" a nyelvtudásukért irigylik a különleges régiókban élőket; az írül kiválóan beszélők viszont azért féltékenyek a nyelvőrző csoportokra, mert anyagi és intézményi támogatást kapnak az államtól. S ha ez sem lenne elég, a nyelvvédő mozgalmak kifogásolják, hogy az ír nyelvű térségekben előszeretettel használnak angol szavakat: ez szerintük nem más, mint lustaság, amely tönkreteszi a nyelvet. A gael anyanyelvűek ellenben kikérik maguknak, hogy más mondja meg, miként beszéljék a saját nyelvüket.