Arkady Ostrovsky szerint azonban a stílus- és retorikabeli hasonlóságok ellenére a fenti állítás egyáltalán nem igaz. - Nincs mögötte ideológia, a gazdaság többé-kevésbé szabad, vannak magánvállalatok, és az állam nem avatkozik be az emberek magánéletébe - mondta lapunknak a brit The Economist című lap e hét végén megjelent, Oroszországról készített áttekintésének szerzője. Ostrovsky szerint egy teljesen új ország jött létre az elmúlt nyolc évben Oroszországban, amely szívesen használja a kommunista évtizedek egyes retorikai elemeit. - A Vörös téri, erőfitogtató katonai parádék során Lenin mauzóleuma nem látszik, mintha elrejtenék. Ezeknek a szimbólumoknak semmi közük a kommunizmushoz, visszatérésük az orosz imperializmushoz kapcsolódik - mondta el lapunknak Ostrovsky.

Nem a hidegháború egyik szereplője születik tehát újjá. Ostrovsky szerint azonban ennél is fontosabb, hogy megkülönböztessük a kilencvenes évek rendszerváltó Oroszországát az elmúlt nyolc év Oroszországától. - Valószínűleg úgy írhatjuk le legjobban ezt a folyamatot, mint egy forradalmat követő restaurációt, amely persze soha nem állítja vissza az eredeti állapotokat - magyarázza.

Vissza nem állítja, sőt, még az árnyékától is szabadulni igyekszik. Persze Oroszországban - Ostrovsky szerint - szinte minden problémát vissza lehet vezetni a szovjet múltra, a népességfogyástól kezdve egészen Grúziáig. - Sztálin szobra sértetlenül vészelte át augusztusban szülővárosa, Gori bombázását. Mondhatnánk, mosolyogva figyelte az eseményeket - mondja Ostrovsky. Véleménye szerint a kommunizmus példátlan, hetven évig tartó öngyilkos kísérlet volt Oroszországban, amely olyan óriási változásokat hozott a társadalom szerkezetében, amelyet még mindig nem teljesen értünk. A The Economist moszkvai irodavezetője arra figyelmeztet: a fiatalabb generáció - Putyiné - nem feltétlenül jobb választás, mint Borisz Jelciné volt. A Szovjetunió összeomlásakor 70-80 éves korosztálynak még volt fogalma arról, milyen volt az élet a kommunizmus előtti időkben, még akkor is, ha csak szüleik történeteiből ismerték azt. Putyin generációja sokkal inkább a szovjet időszak terméke.

A kilencvenes években Oroszország egy győztes, rendszerváltó ország volt. Kaotikus és törvények nélküli, de szabad és nyitott a világra. Ostrovsky szerint ma egy sajátos piacgazdasággal rendelkező, nacionalista országot találunk a helyén, amely sokkal kevésbé szabad, autokratikus, és időnként agresszív. - Veszélyes lelkiállapot, posztimperialista nosztalgia figyelhető meg ma Oroszországban. Hasonlóan ahhoz, amely a huszadik század elején az Osztrák-Magyar Monarchiát és Németországot jellemezte. Ostrovsky szerint ez teszi Oroszországot veszélyessé és instabillá.

A változások nagy részéért, köztük az egykori KGB-elit hatalomba való visszatéréséért Vlagyimir Putyin tehető felelőssé. Más tényezők is szerepet játszottak azonban, amelyek közül sokat nem is észleltek a nyugati országokban, válaszolta lapunk kérdésére az újságíró. Ilyen volt például, hogy az orosz értelmiség elmulasztotta határozottan kijelenteni: az 1991 augusztusában lezajlott események győzelmet jelentettek, és az orosz népnek sem adták tudtára, hogy ez az ő saját érdeme, vagyis az embereké.

A kilencvenes évek Oroszországát ehelyett egy önostorozó retorika jellemezte, amely azt állította: mi vagyunk a legroszszabbak, a Nyugat pedig a legelső. - Egy ország nem élhet ilyen súlyos kisebbségi komplexussal - mondta Ostrovsky. Mindezt az is erősítette, hogy a nyugati országok, leginkább Amerika a Szovjetunió széthullását saját győzelmeként ünnepelte, ami az orosz politikusoknak is jó alapot adott az emberek mozgósítására. Ostrovsky hozzáteszi: ma is elterjedt az a narratíva a nyugati sajtóban, hogy Oroszország egy megalázott hatalom, amely épp erőt gyűjt, és újra talpra áll. - Az egyetlen, akit megaláztak, az a KGB-elit volt, akiket valóban legyőztek. Amikor visszatértek a hatalomba, sikerült ezt az érzést az egész országra kivetíteniük. A legszörnyűbb dolog, amit Putyin az elnökségének évei alatt tett, az volt, hogy mindezt bátorította. Az emberek legroszszabb ösztöneire hatott, ahelyett, hogy büszkévé tette volna őket a tetteikre - mondta Ostrovsky.

- Az igazi váltás pillanata az volt, amikor Putyin 2000-ben visszaállította a szovjet himnuszt, ez volt a restauráció szimbóluma - véli az újságíró. A szovjet szimbólumokat azonban nem a kommunizmushoz, hanem az erőhöz és befolyáshoz való kötődésük miatt kezdték újra használni.

A nemzeti öntudat helyreállítása mellett a kényelem is hozzájárult ahhoz, hogy az orosz nép elfogadta a kétezres évek elején kezdődött változásokat. A gazdaság növekedése folyamatos volt, a bérek emelkedtek. A jólét és a privát szféra szabadsága kárpótolta az oroszokat, írja a jelentés befejező tanulmánya. Ostrovsky azt állítja: Oroszországban megvan a potenciál, hogy elérje Vlagyimir Putyin néhány éve, elnökként meghirdetett célját, miszerint 2020-ig olyan gazdasági és társadalmi fejődésnek kell lezajlania, amely illik a "XXI. század vezető világhatalmához". Ennek azonban a fent említett nacionalizmus és autokratikus vezetési mód mellett számtalan más akadály is útját állja.

A gazdasági fejlődés alapját az ásványkincsek, valamint az olcsó hitelek adják. A magánvállalkozásokat az állam zaklatja, a korrupció mindent átsző, egyre szélesebb az egyes társadalmi rétegek közti szakadék, miközben a népesség száma rohamosan csökken. Az Észak-Kaukázusban pedig Moszkva a újgyarmatosítási módszereivel robbanásveszélyes helyzetet idézett elő.

A gazdasági világválság - bár lassan akaródzik csak beismernie - Moszkvát is nehéz helyzet elé állítja. Ostrovsky szerint most nem működhet az a stratégia, amely 1998-ban kihúzta a bajból Moszkvát. Borisz Jelcin akkori elnök kirúghatta a teljes kormányt, ma viszont nem lehet a miniszterelnökre hárítani a felelősséget, hiszen azt a széket Putyin foglalja el.

Akkor az erős üzleti szféra segített talpra állítani a gazdaságot. Ma a Kremlnek hatalmas pénztartalékai vannak, amelyek viszont máris belső viszályokat okoznak. Ha pedig kevesebb lesz a pénz, nehezebb lesz minden támogatónak eleget juttatni. A jelentésben idézett szakértők mind egyetértenek abban: veszélyes és kiszámíthatatlan idők ezek Oroszország történetében.

Néhány bíztató jel ellenére a The Economist elemzője kevés esélyt lát arra, hogy Oroszországban liberális fordulat következzék be. Egy nemrég készült közvélemény-kutatás szerint az orosz elit 45 százaléka elégedetlen a jelenlegi autoriter rendszerrel, a leginkább elégedetlenek pedig a fegyveres erők. Ostrovsky azonban valószínűbbnek tartja, hogy vagy a jelenlegi vezetés erősíti meg pozícióit, vagy egy még nacionalistább és még militánsabb rezsim váltja fel. A jelenlegi vezetés egyre többször konfrontálódik a Nyugattal, és a pénzügyi válságért az Egyesült Államokat teszi felelőssé. Ostrovsky szerint elképzelhető, hogy mindez újabb háborúhoz vezethet a Kaukázusban vagy Ukrajnában.

Mivel hirtelen változásra nem számíthatnak, ezért a nyugati országoknak meg kell tanulniuk bánni Oroszországgal. Ostrovsky azt tanácsolja: bánjanak vele óvatosan, és súlyának megfelelően. Egy sarokba szorított Oroszország ugyanis még nagyobb kockázatot jelentene. - Semmiképpen sem szabad mellőzni vagy semmibe venni Oroszországot. Nem szabad gyengének gondolni azért, mert a Szovjetunió összeomlott, vagy azt remélni, hogy úgysem mer bizonyos lépéseket megtenni. Grúziában láttuk, hogy nagyon is meg meri tenni, és képes is rá - mondta Ostrovsky. Azt javasolja, meg kell találni az egyensúlyt: nem szabad mindenben Moszkva kedvében járni, ám mellőzni is hiba lenne. - Az európai kormányoknak szavatolniuk kell a saját polgáraik biztonságát, és ez néha azt is jelenti, hogy szóba kell állniuk olyanokkal, akiket nem kedvelnek. Ugyanakkor a Nyugatnak védenie kell a saját törvényeit és értékeit, és világos határokat kell szabnia - mondja. Épp ezért helyesnek tartja, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök közvetített a grúziai konfliktusban. Azt azonban már nem méltányolja, hogy az Európai Unió azelőtt kezdte meg a tárgyalásokat Moszkvával, hogy az augusztusban aláírt békeszerződés minden pontja teljesült volna. Az uniónak most keménynek kell lennie, és azt kell mondania Moszkvának: szóba álltunk veled, meghallgattuk a véleményedet, bele is egyeztünk a feltételekbe - és ezeket most be kell tartanod.

A külső hatalmak ellenséges hozzáállását Moszkva tehát saját céljaira, az orosz nacionalizmus szítására használja. Ostrovsky épp ezért azt reméli, a leendő amerikai elnök változtat az Egyesült Államok külpolitikáján. - A moszkvai vezetés azt remélte, John McCain lesz az elnök. Barack Obama sokkal barátságosabbnak tűnik, és ezt nehezebben kezelik, mint egy konfrontálódó politikát - mondta Ostrovsky. Hozzátette: Dmitrij Medvegyev orosz elnök néhány órával Obama megválasztása után elmondott beszéde (amelyben bejelentette, hogy az Európába telepíteni tervezett rakétapajzs ellensúlyozására rakétákat telepít Kalinyingrád területére) azt mutatja, hogy diplomáciailag nincsenek felkészülve arra, hogyan bánjanak az új amerikai elnökkel.