Az eddigi hatoldalú tárgyalásokon is látszott, hogy Japánt elsősorban nem a nemzetközi problémát alkotó koreai atomkérdés, hanem a kétoldalú kapcsolatokat beárnyékoló emberrablások érdeklik leginkább. Mint többször beszámoltunk róla, 2002-ben Észak-Korea elismerte, hogy a múlt század 70-es, 80-as éveiben japán állampolgárokat rabolt el, hogy azokat kémmé képezze ki, illetve hogy személyazonosságukat ellophassa. Közülük 2002-ben öt haza is ért, Phenjan szerint a másik nyolc pedig már nem él.

Tokió viszont azt hangoztatja, hogy további, elrabolt állampolgárai élnek még a kommunista rezsim fogságában, és addig nem is hajlandó Phenjannal érdemben tárgyalni, amíg a kérdés nem tisztázódik. Az elmúlt hetekben egyébként a szigetországi sajtó ismét megszellőztette, hogy nemrég egy harminc évvel ezelőtt, 29 évesen elrabolt japán nő adott életjelet Észak-Koreából.

A japán hatóságok ezt az ügyet ugyan még vizsgálják, de az már eddig is biztosnak tűnt, hogy Tokió az emberrablások folyamatos felemlegetésével próbál "arcot" kölcsönözni az észak-koreai fenyegetésnek. A japán média rendkívüli mennyiségben ír az észak-koreai "emberiség elleni bűnökről", a szigetországi propaganda pedig még több nyelven megjelent rajzfilmet és képregényt is készített a legismertebb esetről, a 13 évesen elrabolt Jokota Megumiról.

Politikai elemzők szerint Japán ürügyként használja a vélt, illetve valós észak-koreai fenyegetést, hogy tovább bővíthesse katonai kapacitását, nemrég például a védelmi rakétaernyő rendszerét. Persze az is igaz, hogy Japán közel volt hozzá, hogy a saját bőrén is érezze a phenjani agressziót, amikor 1998-ban légtere felett átrepült egy észak-koreai kísérleti rakéta.

A Kim-rezsim pedig, bár júniusban megígérte, hogy "utánanéz" az elrablásoknak, a konzervatív Aszo Taro szeptemberi japán miniszterelnökké választása óta hallgat. Úgy tűnik, hogy míg Phenjan érdekelt a megegyezésben Washingtonnal, Tokióval már kevésbé. Jelzésképp, a dél-koreai Dong-A Ilbo napilap értesülése szerint Phenjan elrendelte az országban található összes japán gyártmányú autó és minibusz lefoglalását. A szépséghiba csak az, hogy állítólag az Észak-Koreában forgalomban levő autók nyolcvan százaléka japán, és még a párthivatalnokok is a szigetországi márkákat használják.