Tel-Aviv iráni támadástól tart

Izraelnek fel kellene gyorsítania a béketárgyalásokat Szíriával, és akár "katonai opcióra" is fel kell készülnie Iránnal szemben, állapítja meg egy izraeli kormányjelentés. A Haarec című napilap vasárnapi számában idézett dokumentum szerint Izrael jövőre - Teherán és az új amerikai kormányzat lehetséges közeledése nyomán - gyakorlatilag egyedül találhatja szemben magát egy atomfegyverrel rendelkező Irán stratégiai fenyegetésével, valamint a térség más országainak ballisztikus és egyéb rakétáival.

Az elemzés szerint, amely az izraeli nemzetbiztonsági tanács decemberben megjelenő éves jelentésének része, Izraelnek készülnie kell egy "katonai opcióra", mivel csak korlátozott cselekvési lehetőségei vannak, mielőtt Irán atomfegyverhez jut, ha a többi ország lemond annak megakadályozásáról. A dokumentum Izrael szoros együttműködését javasolja az Egyesült Államokkal, gátat vetve Washington és Teherán esetleges megállapodásának - írja az MTI.

Az elemzés szerzői figyelmeztetnek Mahmud Abbasz palesztin elnök politikai "eltűnésének" lehetőségére is. Felhívják a figyelmet az Abbasz vezette palesztin hatóság lehetséges széthullására és az iszlamista Hamasz mozgalom hatalmának megerősödésére. A jelentés szerzői szerint meg kell akadályozni a választásokat a palesztin hatóságon belül, még akkor is, ha ez konfrontációhoz vezetne is Washingtonnal és a nemzetközi közösséggel.

Mahmud Abbasz palesztin elnök épp vasárnap jelentette be, hogy kiírja az általános választásokat a jövő év elejére, ha kudarccal végződik mozgalmának párbeszéde az iszlamista Hamasszal. Fauzi Barhúm Hamasz-szóvivő Gázából azonnal visszautasította a palesztin elnök szavait, kijelentve, hogy a palesztin alaptörvény nem hatalmazza fel Abbaszt ilyen választások kiírására.

Az izraeli nemzetbiztonsági hivatal jelentése végül úgy értékeli, hogy Izraelnek "előre kell lépnie a megállapodás felé Szíriával, még ha ezért nagy árat kell is fizetni", utalva az 1967 óta izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsíkra, amelyet Szíria visszakövetel. Megfigyelők szerint egy ilyen megállapodás egyezményhez vezethetne Libanonnal is, ami meggyengíthetné Damaszkusz szövetségét a libanoni síita Hezbollahhal és a Hamasszal.

A jelentés előkészítésében résztvevő egyik tisztségviselő a Reutersnek elmondta: szerinte az izrael-szíriai béketárgyalások egyik fontos szereplője Barack Obama leendő amerikai elnök. - Pozitív és jelentős amerikai részvétel nélkül a tárgyalások sehová sem fognak vezetni - mondta a neve elhallgatását kérő illetékes. A két ország ebben az évben kezdett újra tárgyalni egymással, török közvetítéssel.

Mindezzel egy időben tegnap kétnapos tanácskozás kezdődött Damaszkuszban az iraki biztonságról több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselőinek részvételével. Rajtuk kívül a vendéglátó Szíria, valamint Irak, Egyiptom, Jordánia, Törökország, Oroszország, Kína és Japán magas rangú tisztségviselői, továbbá az ENSZ, az Iszlám Konferencia Szervezete és az Arab Liga képviselői vannak jelen az eszmecserén. Az Egyesült Államok már többször sürgette az Irakkal szomszédos országokat, különösen Szíriát, hogy erősítse meg határainak felügyeletét, így akadályozva meg külföldi harcosok átjutását Irakba.

Obama kiáll Karzai mellett

Az Egyesült Államok további együttműködéséről biztosította Hamid Karzai afgán államfőt Barack Obama leendő amerikai elnök. A kabuli elnöki hivatal szerint Obama ígéretet tett arra, hogy növelni fogja az afgán kormány támogatását az ország biztonságának megerősítésében, a terrorizmus elleni harcban, és nemcsak Afganisztánban, hanem "az egész régióban". Az Afganisztánban állomásozó amerikai kontingens mintegy felét teszi ki a 70 ezer fős nemzetközi biztonsági erőknek, és egyharmadát adta a 2001 óta Afganisztán fejlesztésére szánt 15 milliárd dollárt kitevő segélyeknek. (MTI)

Izrael attól fél, egyedül marad Iránnal szemben
Izrael attól fél, egyedül marad Iránnal szemben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.