Bukarest az elmúlt két évtizedben azt hangoztatta, hogy a kommunizmus idején ki volt szolgáltatva Moszkvának, a döntés viszont ellentmondott a nemzetközi jogi elveknek, így a szigetet Ukrajna is jogtalanul kapta meg a Szovjetunió széthullásakor. Kijev álláspontja ellenben az, hogy a sziget lakott, ami a nemzetközi jog szerint megadja az ukránoknak a jogot a kontinentális talapzathoz, Ukrajna tehát jogosult az ott fellelhető szénhidrogénkincs hasznosítására. Románia viszont a sziget lakatlanságát igyekszik bizonyítani, mert az ilyen szigetekhez a nemzetközi jog nem rendel hozzá kontinentális talapzatot. Ez esetben pedig a távolság és az arányosság elve válna hatályossá, ami a sziget körüli vizek elosztását vagy közös használatát eredményezné.

Miután a két fél ez ügyben éveken át nem jutott egyezségre, a román kormány a vitát 2004 szeptemberében a hágai Nemzetközi Bíróság elé vitte. A per az idén lezajlott, a hágai bíróknak legkésőbb jövő tavaszig kellene dönteniük. Ukrajna azonban sem a per előtt, sem a per idején nem tartózkodott az egyoldalú lépésektől. Így 2004 májusában a kijevi kormány 32 millió dollárt fektetett be a Kígyó-sziget kommunikációs és gazdasági infrastruktúrájának fejlesztésébe. A fejlesztés elsősorban annak bizonyítását szolgálta, hogy a sziget lakott terület.

Tavaly Ukrajna települést is létrehozott a szigeten, a napokban pedig a kijevi kormány jóváhagyta az "Achilles különleges gazdasági térség" elnevezésű törvénytervezetet, amelynek értelmében Ukrajna 30 évre adóparadicsommá változtatná a Kígyó-szigetet. A terv szerint Kijev negyedmillió eurót a turizmus, fél-fél milliót a halászat, a feldolgozóipar, a kommunikációs ágazat, egymillió eurót a szállítás felfuttatására költene, s a szigeten az első tíz évben 70 munkahelyet teremtene.

Sem a terv, sem annak elnevezése nem Bukarest kedvére való. Románia 1879-ben vette birtokába a Kígyó-szigetet. Ma pedig attól tart, hogy a világméretű gazdasági és energiaválság közepette, számára az ukrán terv valóságos Achilles-sarokká válhat.