Túlélheti-e a rendszer Kim Dzsong Ilt?

A múlt héten japán források műholdas felvételekre hivatkozva közölték, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető különvonata augusztus óta nem hagyta el Phenjant. A "helyszíni útmutatásokra" csaknem mindig különvonaton utazó Kedves Vezető augusztus második felében szenvedett kisebb agyvérzést, munkaképességéről ellentmondó információk láttak napvilágot. A Koreai-félszigettel foglalkozó történészek és politológusok szerint Kim Dzsong Il halálától függetlenül a világ utolsó sztálinista diktatúrája a jövőben négy irányba fejlődhet.

A kilencvenes évek második fele óta Dél-Korea abban reménykedik, hogy a KNDK-ban kínai típusú gazdasági reformok kezdődnek meg, így lassan csökkenni fognak az ellátási nehézségek, és elkerülhetővé válik a káosz és a tömeges menekülés. Dél-Korea ehhez minden segítséget igyekezett és igyekszik megadni, így jöttek létre a közös turisztikai és ipari projektek. Sajnos ennek a fajta "soft landing" átalakulásnak egyre kisebb az esélye.

Szintén lehetséges alternatívaként merül fel a "beolvasztásos" jellegű egyesítés, ami alapvetően a német újraegyesítés koreai adaptációját jelentené. Szöul a várható költségek miatt retteg ettől a lehetőségtől, ráadásul az egyesítést követően súlyos társadalmi konfliktusok is előfordulhatnak.

Egyre nagyobb lehetősége van annak is, hogy Kína még nagyobb mértékben kiterjeszti befolyását a KNDK-ra. Kína szeretné elkerülni a KNDK teljes összeomlását, ami egyrészt menekültáradattal, másrészt amerikai térnyeréssel járhatna. Kína-barát kormányzat akár puccsal, akár káosz esetén a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg bevonulásával is hatalomra kerülhet. Andrej Lankov nemzetközi hírű orosz Korea-kutató véleménye szerint a létrejövő szatellitállam nagyjából akkora függetlenséggel rendelkezne, mint a Szovjetunió uszályába került kelet-európai országok. A phenjani nómenklatúra számára ez sokkal kedvezőbb alternatíva lenne. Így megőrizhetnék hatalmukat, valamint elkerülhetnék a Kim-dinasztia idején betöltött szerepük miatti esetleges felelősségre vonást.

Végül nagy a lehetősége a hosszú ideig tartó káosz és zűrzavar kialakulásának is. Ezt elsősorban a rezsim prominenseinek belső rivalizálása és hatalmi harca válthatja ki. Bár a nómenklatúra tagjainak kollektív érdeke az, hogy Kim Dzsong Il halála után megőrizzék hatalmukat, kérdéses, hogy ezt az egységet mennyi ideig fogják tudni fenntartani. A kérdés majd akkor fog felmerülni, ha a kollektív érdek szembekerül az egyéni ambíciókkal. Kim Dzsong Il halála után ugyanis elképzelhető, hogy előtérbe kerülnek azok a szürke eminenciás pártkáderek. Lankov szerint már most is ez az észak-koreai nómenklatúra lappangó konfliktusa, ami később hatalmi harcot eredményezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.