Annak, hogy Hága elvállalja-e most a döntnök szerepét, különös súlya van. Ahogy Horvátország, úgy Szerbia is Európán belül képzeli el a jövőjét, csakhogy ehhez valószínűleg ki kellene mondani néhány dolgot. Ki volt az agresszor, és ki a honvédő, tiszta szerepek-e ezek vagy netán összemosódtak, sőt olykor még fel is cserélődtek?

A horvátok úgy gondolják, jár nekik az erkölcsi fölény. A szerbek - könnyedén elbújva a vállalhatatlan évek elől - az mondják, nem lehet folyton a múlt felé fordulva jövőt építeni.

Ha pusztán csak azt nézzük, mi történik most a színpadon, akkor Szerbia szereplése sok szempontból européerebbnek tűnhet. Tény: Borisz Tadics államfő kiállt a horvátok elé, hogy bocsánatot kérjen minden gonosztettért. És bár igaz, hogy ez az egyetlen "sajnálom" nem tesz jóvá többévnyi rettenetet, a horvátok elutasító válasza, "mi nem érezzük szükségét hasonló bocsánatkérésnek", nem segíti a továbblépést. Horvátország megijedt attól a lehetőségtől, hogy Szerbia beérheti az Európába vezető úton.

A hétfőn Brüsszelben publikált Gallup-elemzésből az látszik, a horvátok még azt sem tisztázták, hol a helyük és mit szeretnének. Hatvan százalékuk kikéri ugyanis magának, hogy balkáni népnek nevezzék, viszont csak 46 százalékuk gondolja úgy, Európa tárt karokkal várja őket, és 42 százalékuk szeretne az unióhoz tartozni.

A szerbek sokkal határozottabban, vagy ügyesebben adják el Nyugatra magukat, majdnem 70 százalékuk azonosul azzal, hogy a Balkánon él, és 58 százalékuk biztos benne, jó lesz az Európai Unió polgárának lenni. Hiába törekszik Európa pénzen vett nyugalom megteremtésére, a szemét javát nem lehet szőnyeg alá söpörni. A sors fintora, hogy a hágai döntés épp azon a napon született meg, amikor 17 évvel korábban a szerb erők elfoglalták a horvát Vukovárt. Ez is a jövendő per tárgya lesz egyébként.

Féderer Ágnes, Split