Franciául tanul a magyar EU-elnökség

Még az év vége előtt nyilvánosságra hozzák, kik lesznek a magyar EU-elnökség stábjának tagjai. Közös logópályázatot ír ki a napokban az elnökséget trióban ellátó Spanyolország, Belgium és Magyarország.

Hét-nyolcszáz fő: ők lesznek az elnökségi stáb kiváltságos tagjai. Közülük közel hatszázat már ki is választottak, a névsort még decemberben közzéteszik. Noha Magyarország csak 2011 első felében lesz az Európai Unió soros elnöke, a felkészülés már egy éve intenzíven folyik. Nemcsak azért, mert most töltjük majd be először a posztot, hanem azért is, mert (és ez ugyancsak premier) ez lesz az első igazi hármas elnökség. Spanyolország 2010 első, Belgium pedig második felében áll az unió kormányrúdjánál.

- A magyar elnökségi csapatnak már 2010. január elsején bevethetőnek kell lennie - mondja Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára. Főként szakértőkből áll a stáb, amelynek a magja (hatszáz fő) már létrejött; szükség van még körülbelül száz emberre és ugyancsak száz fő tartalékra.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a magyar EU-elnökség előtti évben, 2010-ben parlamenti választásokat tartanak Magyarországon, ám az elnökségi stábot - remélhetőleg - egy esetleges kormányváltás sem ingatná meg. A felkészülést már most ötpárti munkacsoport kíséri figyelemmel, amely eddig minden állásfoglalását konszenzussal alakította ki (személyi kiválasztás intézményrendszere, elnökségi program, arculat, költségvetés, kommunikáció, magyarországi események színhelyének meghatározása).

S hogy mit csinálnak majd az elnökségi csapat tagjai? Az EU fő döntéshozó szervében, a tanácsban 260 munkacsoport működik, a "magyar fél évben" elsősorban ezeket kell vezetniük (a fontosabb csoportokban ehhez három emberre lesz szükség). A munkatársak egy része eleve Brüsszelben, Magyarország állandó képviseletén dolgozik, mások Budapestről ingáznak az ülésekre. Szintén a stáb dolga lesz a kormányzati, illetve a tárcákon belüli koordináció.

Nem véletlen, hogy a csapat nagy részét azok alkotják, akik már most is az uniós munkacsoportokban dolgoznak: a brüsszeli "túléléshez" pontosan ismerni kell a különféle dossziék tartalmát, az előzményeket és a tagállamok érzékenységeit. - A soros elnökség más tagországokban is a közigazgatásban EU-ügyekkel foglalkozókra épül - magyarázza Iván Gábor. Ezeket a kollégákat a minisztériumok jelölték ki, bár 2009 elejétől nyílt pályáztatással is keresnek majd embereket. A felkészülést jövő nyártól vagy ősztől várhatóan kormánybiztos fogja össze.

Ami a költségeket illeti, az idén és jövőre főként számítástechnikai eszközökre, valamint a munkatársak továbbképzésére kell pénzt áldozni. Ők angolul már beszélnek (az elnökségi stábban alapfeltétel a legalább középfokú nyelvvizsga, sőt a többségnek felsőfokúja van), a franciatudás viszont nem tartozik a kelet-közép-európai szakértők és diplomaták erősségei közé. A francia tanulást ezért a csapat egyetlen tagja sem ússza meg, a cél legalább a megértésig eljutni. Jövőre kiscsoportos, angol nyelvű képzést is tartanak, például szimulációs tréningeket: Európában néhány cég külön elnökségi felkészülési csomagot kínál a tagállamoknak.

A legtöbb pénzt persze a magyarországi események megrendezése emészti fel, ezek költségeit mindig a soros elnöknek kell állnia. A tanácsban (Brüsszelben) szervezett találkozók számláját az unió fizeti, és a magyar elnökség alatti két EU-csúcsot is Brüsszelben tartják. A teljes költségvetés 2008-tól egészen 2011 közepéig harminc-negyvenmilliárd forint lesz.

Újdonság az unió történetében, hogy közös logóra ír ki hamarosan pályázatot a csoportos elnökség három tagja: Spanyolország, Belgium és Magyarország. A logóban (amelyet másfél évig használnak majd) lesz közös elem, illetve olyan motívum is, amelyet félévente változtatnak. Ez látványosan bizonyítja, hogy a trió komolyan gondolja az együttműködést, és a minisztériumi előadóktól kezdve egészen a tárcavezetőkig mindenki segíti egymást. - A tanácsban már most erős szolidaritás alakult ki a három ország között - teszi hozzá a szakállamtitkár.

Unatkozni biztosan nem fognak a spanyolok, belgák és magyarok, akikre mozgalmas tizennyolc hónap vár. Éppen a magyar elnökség idején, 2011-ben valószínű Horvátország EU-felvétele, illetve Románia és Bulgária csatlakozása a schengeni övezethez. Az új, 2014-2020-as uniós költségvetési vitája is ekkor kezdődik majd. Ezt sem angolul, sem franciául nem lesz könnyű levezényelni.

Európa-nap Budapest belvárosában. Fél évig innen irányítják majd az uniót
Európa-nap Budapest belvárosában. Fél évig innen irányítják majd az uniót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.