Csak néhány hete, a kampány csúcspontján Michele Bachmann, Minnesota állam kongresszusi képviselője azt mondta Chris Matthewsnak az MSNBC tévében Obamáról: "Nagyon aggaszt, hogy Amerika-ellenes nézetei lehetnek".

Miután azonban e kijelentése miatt kis híján nem választották újra, szerdán (a választás másnapján) már sietett megjegyezni, miszerint "rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy van egy afrikai-amerikaink, aki győzött ebben az esztendőben." A republikánus Bachmann asszony, azt is mondta Obama győzelméről, amely ő államára, Minnesotára is kiterjedt, hogy ezzel "igen erős jelzést küldtünk". Az sem volt olyan régen, hogy John McCain szenátor jelölttársa, Sarah Palin alaszkai kormányzó azzal vádolta Obamát, hogy az "terroristákkal haverkodik".

Ám Palin asszony csütörtökön már egészen más hangot ütött meg amikor az újságírókat korholta, miért kérdezik ilyen viharos időkben a McCain kampánystábjának egyes tagjaival folytatott háborújáról. "Barack Obamát elnökké választották", így Palin. "Engedjük, engedjük meg - hagyjuk neki -, hogy mintegy élvezze ezt a pillanatot, ne engedjük, hogy, esetleg a kampány belső mozgásaiból fakadó kicsinyesség bármennyire is csorbítsák ennek a történelmi pillanatnak a jelentőségét, amit átélünk. És Isten áldását kérem Barack Obamára és gyönyörű családjára."

Az elnökválasztási kampányokban nagy hagyománya van a mindent elfedő politikai túlzásoknak. Nem kevésbé az e túlzásoktól való visszatáncolásnak a kampány után, bárha ebben eltérő ügyességi fokokat figyelhetünk meg. Ám tekintve, hogy milyen súlyosak voltak az elmúlt hónapokban megfogalmazott egyes vádak, és tekintettel Obama megválasztásának történelmi voltára, az a bizonyos visszatáncolás ezúttal különösen nyaktörő jellegű volt, hiszen rendkívüli módon eltértek a választás előtti és utáni kijelentések.

A hangváltás McCain arizonai szenátor nagyvonalú, vereségét elismerő beszédével kezdődött, kedd éjjel "történelmi választásnak" nevezte Obama győzelmét és méltatta a "különleges büszkeséget", amelyet ez az afrikai-amerikaiaknak jelent. Ez arra indította a leendő alelnököt, Joseph R. Biden szenátort, hogy maga is színre lépjen. Biden a kampányban kijelentette, hogy már nem ismeri fel régi barátját McCainben. Most azonban azt mondja, "mi még mindig barátok vagyunk". George W. Bush elnök a maga részéről ugyancsak méltatta Obama győzelmét, mondván, megérkezése a Fehér Házba "lelkesítő látvány" lesz.

Hogy mindez az együttműködés új korszakát jelzi-e Washingtonban, azt majd meglátjuk, s igencsak kétséges, hogy bekövetkezik-e ilyen korszak. De legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy mindenki siet részese lenni az amerikai történelem kiemelkedő pillanatának.

Barack Obama útja a Fehér Házig egyetlen korábbi amerikai elnökhöz nem fogható. A félig kenyai férfitől, aki több évet járt iskolába Indonéziában, a világ azt várja, fogékonyabb lesz problémáikra, mint Bush és elődei

Doris Kearns Goodwin, az amerikai elnökség történetének kutatója elmondta, nem tudna hasonló példát találni, amikor ilyen gyorsan és drasztikusan váltott hangot ennyi jelentős személyiség. "Nem hiszem, hogy ez nagyon gyakran megtörtént volna", mondja Goodwin. "A legjobb válasz, amit adhatok az, hogy nem akarnak a rossz oldalon állni a történelemben, és felismerték, hogyan fogadta az ország ezt a választást, mennyire érzik úgy az emberek, hogy történelmi pillanatot élnek meg."

Mások, a hivatásos politikusok közül, nem voltak ennyire biztosak ítéletükben. Egyesek szerint kérdés, hogy ez nem puszta pragmatizmus-e? "Tapasztalataim szerint nem annyira megvilágosodásról, mint politikai realitásról van szó", mondja Chris Lehane, korábbi demokrata stratéga Al Gore1 elnöki kampányában. "Azt hiszem, mindaddig ebbe az irányba mennek majd, ameddig a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy ez a jó nekik."

Vannak figyelemre méltó kivételek. Rush Limbaugh egy percig sem kegyelmezett. S bár konzervatív rádiós műsorvezető társai, Sean Hannity és Laura Ingraham elismerték győzelmének jelentőségét - Ingraham azt mondta, hogy "Obama történelmet csinált", és, hogy "ez most nem a becsmérlés ideje" - azért végső soron úgy tűnik egyetértésben vannak Bill O' Reillyvel2, a Fox Newsnál. Élvezvén új szerepét immár az ellenzéki táborban O'Reilly kijelentette: "Ez a fickó még mindig rejtély, úgyhogy állandóan rajta tartjuk a szemünket."

A törvényhozók között is vannak, akik nem akarják feladni a harcot. John A. Boehner, a képviselőházi republikánus kisebbség vezetője már bírálta Obamát, amiért Rahm Emanuel illinoisi demokrata képviselőt választotta fehér házi kabinetfőnökének.

Ám másoknak, akik szemben álltak Obamával, mint Joseph I. Lieberman connecticuti szenátornak, jó okuk van rá, hogy megpróbáljanak kiegyezni a győztessel. McCain lelkes támogatójaként Lieberman felbőszítette a demokratákat, akiknek 2000-ben alelnökjelöltje volt. Miután 2006-ban alulmaradt a demokrata párti szenátusi előválasztáson s aztán független jelöltként győzött, továbbra is a demokrata frakcióval dolgozott. (...)

Barack Obama a jelek szerint kész elásni a csatabárdot újdonsült híveivel. "A leendő elnök világossá tette: túl akar lépni a pártviszályokon, s az együttműködést keresi, hogy megbirkózhassunk az ország előtt áll sok kihívással", mondta Stephanie Cutter, a hatalomátvételt előkészítő Obama - csapat szóvivője. "Örülünk, hogy mások is így látják." (...)

1 1992-2000 az USA alelnöke, 2000-ben a demokraták elnökjelöltje.

2 Konzervatív, "tradícionalista" politikai kommentátor, tévés műsorvezető.

Az eredeti cikk 2008. november 9-én jelent meg a New York Times hasábjain

Sarah Palin, immár nem alelnökjelöltként, hanem alaszkai kormányzóként a republikánus kormányzók éves konferenciáján Miamiban