Sértődöttség vagy elvi bírálat?

A pozsonyi Pravda csütörtöki számában Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja volt elnöke úgy vélekedett, hogy a szlovák-magyar politikai kapcsolatok olyan mélyponton vannak, mint Vladimír Meciar regnálása alatt. Ráadásul a szlovákok és a magyarok közötti viszony a rendszerváltás óta soha nem volt annyira rossz, mint most. Ám a feszült helyzet kialakulásáért nemcsak a szlovák kormány a ludas, hanem részben Csáky Pál, az MKP jelenlegi elnöke és vezetése is. -

Az MKP nem radikalizálódik, csak a pártelnök olykor önhatalmúan cselekszik, és a pártvezetés ezt eddig nem tette szóvá - hangoztatta Bugár. Csáky Pál ezeket a bírálatokat a sértődöttség megnyilvánulásaiként minősíti. Mindkettőjüket álláspontjuk kifejtésére kértük.

Csáky Pál szerint az állandósult nyilvános kritikák nem korrekt hozzáállásról tanúskodnak egy a tisztújító kongresszus által leváltott pártelnök részéről, akinek inkább segítenie kellene. A párt jelenlegi elnöksége hatékonyabban működik, mint a 2007 előtti, ám más helyzetben van: ellenzékbe kényszerült. Bugár elnöksége idején az MKP kormányzati tényezők volt. "Most viszont velünk szemben egy nem minden vonatkozásában európai kormány áll, amely gyakran a jogainkat akarja csorbítani" - állítja. Csáky cáfolja azt a véleményt, miszerint az MKP-t immár a szlovák ellenzékiek is mellőzik. Hivatkozik arra, hogy csütörtökön a két szlovák ellenzéki pártelnökkel, Mikulás Dzurindával és Pavol Hrusovskyval közös szemináriumot szerveztek a nyugdíjrendszer második védelmében, pénteken a Szlovák Kereszténydemokrata Unió vezetőségével volt találkozójuk. Hétfőn a csehszlovákiai bársyonyos forradalom évfordulós ünnepségén szlovák partnereinkkel közösen szerveznek megemlékezést, ahol a három pártelnök tart ünnepi beszédet. "A Szlovák Nemzeti Párt kivételével az összes parlamenti párttal tárgyalunk konkrét problémák megoldásáról" - mondta. Az MKP tehát nincs elszigeteltségben, hanem egy nehéz helyzetben teszi a dolgát.

A szlovák kereszténydemokraták azon gyanúsítására, hogy az MKP valójában a jelenlegi kormánykoalíció csendestársa Csáky azzal reagált: - A legmegbízhatóbb bizonyítékok a parlamenti szavazásaink, amelyek arról tanúskodnak, hogy az elmúlt hat hónapban a legkeményebb ellenzéki álláspontot tanúsítottuk. Többen vannak Szlovákiában, akik le akarják járatni a pártot és kikezdeni annak jó hírét. Mindenkit arra kérünk, a tények és a tetteink alapján ítéljenek meg bennünket.

Kezdeményezését, hogy még a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozó előtt akart találkozni Robert Ficóval, ahogy kedden Gyurcsány Ferenccel is, a következőkkel indokolta: - Robert Ficóval elsősorban oktatásügyi kérdésekről, a tankönyvek kérdéséről, illetve magyar intézmények támogatásáról kívánunk tárgyalni. Ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a szlovák kormányfő politikai hibát vét, nem fogom őt kritizálni. Szerdán egyébként válaszlevelet kapott Ficótól - tette hozzá.

Bugár Béla lapunk tudósítójának elmondta, hogy az elnökválasztás óta is igyekszik segíteni a Magyar Koalíció Pártját. - Ha kérdeznek, akkor őszintén válaszolok, az "érted haragszom"-elv alapján. Visszautasítja, hogy sértődött lenne, illetve - miként Csáky állítja - még mindig nem tud napirendre térni amiatt, hogy leváltották. Mint mondja, nem tudja szótlanul nézni utódja hibáit, és az MKP jelenlegi elnökségének tétlenségét, holott elsősorban az ő kötelességük figyelmeztetni a pártelnököt, ha önhatalmúlag cselekszik, és ezzel hiteltelenné teszi a MKP-t, nemcsak a kormánykoalíció, hanem a szlovák ellenzékiek körében is.

Csáky nyilatkozatával ellentétben Bugár tényként rögzíti, hogy a Magyar Koalíció Pártját hónapok óta nem hívják meg a korábban hárompárti ellenzéki kerekasztalra, "ami nem ideális állapot". Szerinte a legtöbb szlovák politológus is úgy vélekedik, hogy az MKP a belpolitika peremére manőverezte önmagát. Ennek egyik magyarázata lehet a szlovák pártok jól érzékelhető nacionalizmusa, ám szerinte a bizalmatlanságot a jelenlegi pártvezetés is gerjeszti. Bugár így "butaságnak" tartja, hogy Duray Miklós részt vett az Országgyűlés külügyi bizottságának e heti ülésén. Az MKP vezetése ellentmondásosan nyilatkozott, hogy kitől volt felhatalmazása erre a lépésre. "Ennyiféle magyarázkodás bizalmatlanságot és hiteltelenséget kelt még a jó szándékú szlovákok körében is" - véli. A volt pártelnök hozzáteszi: nem azért bírál, mert vissza kívánna térni a posztra. - Két év múlva végképp búcsút mondok a nagypolitikának is. Tudom, a politikus sose mondja azt, hogy soha, ám jelenleg nincs semmi oka annak, hogy elhatározásomat megváltoztassam, vagy akár csak eltöprengjek döntésem helyességéről - mondta Bugár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.