Európai ügy a roma politika

Az európai roma stratégia kilátásai címmel, de pártrendezvény keretében szervezett közmeghallgatást az Európai Parlamentben Járóka Lívia (EPP-Fidesz). A francia és a következő, cseh EU-elnökség illetékes minisztereit is meghívta - megfeledkezett azonban a szocialista Kósáné Kovács Magdáról, aki a készülő parlamenti határozat jelentéstevője.

Európai stratégia kidolgozását sürgette tegnap az Európai Parlamentben Orbán Viktor, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke, a Fidesz elnöke, aki az európai pártalakulat vezetőségi ülésén vett részt. Szakított időt arra is, hogy megnyissa a közmeghallgatást, amelyet Járóka Lívia hívott össze. - Állásfoglalások léteznek, de stratégia nincs, sem tagállami, sem európai szinten, és e pártrendezvény célja, hogy az egységes fellépést mozdítsa elő - mondta Járóka Lívia. Hozzátette: abban bízik, hogy a decemberi csúcstalálkozón érdemi döntések születhetnek.

A roma diszkrimináció tiltását, a megkülönböztetés szankcionálását, anyagi alapok megteremtését sürgetné Járóka Lívia. A diszkriminációra példaként említette, hogy Európában sok helyen a romákkal nem szívesen járatják együtt gyerekeiket iskolába a különböző nemzetek tagjai, sok szegregált roma telep létezik. Ám a legfontosabb gond, hogy nincs munkahely, és a romák dolgozni szeretnének, "abban az Európában, amely elöregedik, miközben a tizenötmilliós roma népességet a százszázalékos munkanélküliség jellemzi" - jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint Járóka érte el, hogy figyelem irányul erre a problémára, amelyet már nem lehet tagállami szinten kezelni a bővítés óta. Ezért európai roma stratégiát kell kidolgozni, ez megkerülhetetlen. Ez nem magyar, nem szlovák, nem román ügy, hanem európai.

Noha európai stratégiáról szólt a meghallgatás, nem kapott meghívást Kósáné Kovács Magda, aki a parlament jelentéstevője ebben a kérdésben. A törvényhozás elé várhatón februárban kerül a tervezet. Mint a képviselő lapunknak elmondta, a jelentés abból indul ki, hogy Európa legnagyobb lélekszámú kisebbsége harmadik világbeli helyzetben él, s nincs esélye, hogy kitörjön a szegénységből és a kirekesztettségből, ha nem kap azonnali, célzott külső segítséget. Európa évtizedekkel túlhaladta már azt az időpontot, amikor óvatos távolságtartással szemlélhette, hogy területén generációkon átörökített teljes társadalmi leszakadásban ekkora tömegek tengődjenek, ráadásul ilyen európai gazdasági fejlettség mellett.

Még mindig sok a szegregált roma telep Európában
Még mindig sok a szegregált roma telep Európában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.