Három esztendeje pedig mert az éhínség, az elkésett nemzetközi segítség miatt ezrek haltak éhen - míg tavaly a tuaregek felkelése hívta fel a figyelmet a világ egyik legszegényebb, legelmaradottabb országára.

Ezúttal egy volt rabszolgalány, Hadzsiatu Mani "szolgáltatta" a szenzációt, mégpedig azzal, hogy egy regionális afrikai bíróság előtt pert nyert hazája kormánya ellen, amiért nem védte meg őt a törvényben tiltott rabszolgaságtól. A világsajtót bejárt történet elmeséli, hogy a most 24 esztendős, rabszolgák gyermekeként született nőt tizenkét éves korában adták el El-Hadzs Szulejmán Naruának, aki nemcsak dolgoztatta, hanem szexuálisan is kihasználta a védtelen lányt. Ki tudja, milyen szeszélynél fogva 2005-ben szabadságlevelet adott Maninak, aki ezzel élve választott is magának párt, mire Narua bigámia vádjával feljelentette (mondván: a szabadság nem vonatkozik a feleség státusra), és egy helyi bíróság hat év börtönre ítélte az ifjú arát.

Mani viszont azon kevés rabszolgák közé tartozott, akik tudtak írni-olvasni (Nigerben a felnőtt lakosság közel négyötöde írástudatlan, és mivel a gyermekek zöme nem jut el iskolába, az analfabetizmus újratermelődik), ügyvédet fogadott, és beperelte Niger államot. Arra hivatkozott, hogy az 1960-ban függetlenné vált ország alkotmánya tartalmazza a rabszolgaság eltörlését, majd 1999-ben törvényt hozott tilalmára, míg 2003-ban a büntető törvénykönyvbe is beiktatta: a rabszolgatartást tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetve.

Csakhogy egy olyan országban, ahol élénken élnek a hagyományok, ahol a rabszolgaság intézménye mélyen beleivódott a társadalom tudatába, és ahol a hatalmas távolságokat nem rövidíti le sem a közlekedés, sem a telekommunikáció fejlettsége, nehéz érvényt szerezni a paragrafusoknak. A Mani-ügyet is felkaroló nemzetközi rabszolgaság-ellenes szervezet, az Anti-Slavery International becslései szerint csak Nigerben legalább 43 ezren sínylődnek szabadság- és jogfosztottan.

Ma is gyakorlat, hogy a rabszolgák gyermekei öröklik szüleik sorsát, azaz testük-lelkük, mindenük uruk tulajdona. Akárcsak az ókorban, a puszta életük is uruk kénye-kedvétől függ, szabadon adhatók-vehetők, akár egy zsák köles, de fel is szabadíthatók; ám ezt valamely nagy jótettel vagy harci érdemekkel vívhatják ki maguknak. Általános az ötödik feleség, a vahija intézménye, noha az országban uralkodó vallás, az iszlám "hivatalosan" csak négy feleséget engedélyez. Az ötödik asszony nem rendelkezik az első négy jogaival, tehát gyakorlatilag szexrabszolga. A rabszolgák ráadásul nem szerepelnek a választási listákon sem, így attól is meg vannak fosztva, hogy képviselhessék saját érdekeiket.

A jelenlegi állapot fennmaradását segíti, hogy az iszlám szerint a rabszolgák üdvözülése a túlvilágon attól függ, hogy mennyire engedelmesek uruknak. Allah tanítása egyedül azt tiltja, hogy muzulmán ember másik muzulmánt tartson rabszolgasorsban.

Mani győzelme az ECOWAS (a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége) bíróságán reményt adhat nemcsak több tízezer honfitársának, hanem a szomszédos államok (Mali, Mauritánia és Burkina Faso) hasonló sorsú lakóinak, hogy az alapvető emberi jogok talán még ebben az évszázadban hozzájuk is elérnek. Ha ők nem is, de legalább gyermekeik, unokáik megízlelhetik majd a szabadság, a személyes önrendelkezés örömeit. Csak enni legyen mit.

Mani, aki pert nyert