Távirati stílusban

Kim Dzsong Ilt újabb szélütés érte?

Az amerikai hatóságok értesülései szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt a múlt hónapban újabb szélütés érte - jelentette kedden a TBS japán televízió. Egyes források szerint Kim nehezen tudja mozgatni bal karját és lábát, s beszédzavarral küzd. Korábbi hírek szerint a külvilágtól hermetikusan elzárkózó ország első embere augusztusban már átesett egy szélütésen. (MTI)

Európa fogadja be a szabaduló foglyokat!

Be kellene fogadniuk az európai államoknak azt az értesülések szerint mintegy ötven foglyot, akik a guantánamói tábor bezárása után visszanyerik szabadságukat, ám hazájukban kínzás vagy más emberjogi jogsértés veszélye fenyegetne - szorgalmazta hétfőn az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet és számos NGO. Barack Obama megválasztott amerikai elnök kilátásba helyezte a Kuba szigetén működő amerikai fogolytábor bezárását. (MTI)

EU-ultimátum Koszovónak

Hetvenkét órát adott az Európai Unió Koszovó vezetésének arra, hogy elfogadja az ENSZ-főtitkár hatpontos tervét, ami lehetővé tenné, hogy az európai rendőri és igazságszolgáltatási misszió megkezdje a munkát Koszovóban - pristinai lapértesülések szerint. Fatmir Sejdiu koszovói államfő és Hasim Thaqi miniszterelnök hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elutasítják a Ban Ki Mun által kidolgozott tervet, mert annak néhány - különösen a rendőrségi és a vámhatósági ellenőrzést érintő - pontja sérti Koszovó alkotmányát. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.