Budapest nem érti a rakétalépést

A budapesti diplomáciai köröket egyaránt meglepte a Medvegyev-bejelentés időzítése (Obamának üzent volna?) és tartalma, amellyel az orosz elnök megerősítette, hogy Iszkander mintájú taktikai ballisztikus rakétákat telepítenek Kalinyingrád térségébe. Ezek a rakéták az orosz ballisztikai rakétaarzenál legmodernebbjei közé tartoznak viszonylag rövid, 280 kilométeres (a támadórakéta-korlátozó egyezmények 500 kilométeres küszöbértéke alatti) hatótávolsággal.

Szilárd hajóanyagúak, roppant gyorsan indíthatók, nagyon pontosak (tíz méter alatti távolságra csapódnak be a célponttól), és fel vannak szerelve magát az amerikai ellenrakéta-támaszpontot feltehetően védő "kisebb" rakétaelhárító rendszerek semlegesítésére, akár elektronikai zavaróeszközökkel, akár álrobbanófejek indításával is érjék ezt el. Hagyományos és nukleáris robbanófejjel is felszerelhetők. Pontosságuknál fogva akár hagyományos robbanófejjel is kiválóan alkalmasak arra, mondják moszkvai katonai megfigyelők, hogy az Északkelet-Lengyelországba telepítendő, a nyilvánosságra került térképek szerint három-négy focipálya méretű területen, egymástól néhány méterre két ötös sorban elhelyezett föld alatti rakétaindító silókat megsemmisítsék.

Mi a magyar álláspont a kalinyingrádi orosz rakétatelepítés kapcsán, kérdeztük Szelestey Lajost, a Külügyminisztérium szóvivőjét. Magyarország más szövetséges államokkal együtt úgy gondolja, hogy az amerikaiak által Lengyelországba telepítendő rakétaelhárító rendszer nem támadó jellegű és nem irányul Oroszország ellen. Ezért Budapesten nem értik az orosz elnök által is megerősített lépést, a kalinyingrádi rakétatelepítést. Magyarország viszont támogatná azt a gondolatot, amelyet korábban felvetettek, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közösen építsenek ki rakétaelhárító rendszert, amely védené az érdekelteket egy váratlan rakétatámadástól, mondotta a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.