Versenyt futnak a líbiai szerződésekért

Moammer el-Kadhafi az energiaszektoron belül is szorosabban együtt akar működni Oroszországgal. Ezt maga a líbiai vezető jelentette ki Moszkvában, amikor találkozott Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel. Ez volt az első moszkvai útja huszonhárom év óta.

Megfigyelők mégis a fegyverüzletet nevezték a látogatás fő témájának. Az orosz sajtó úgy tudja, hogy Kadhafi felajánlotta: az orosz haditengerészet létesítsen támaszpontot Bengázi kikötőjében. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az esetleges fegyvervásárlásokat úgy kommentálta, hogy a megbeszélések "el fognak tartani egy darabig". Az Izvesztyija moszkvai lap közölte, hogy Tripoli vadászgépeket, harckocsikat, szállítóhelikoptereket és tengeralattjárókat akar körülbelül másfél milliárd euró értékben.

Oroszország tavasszal leírta Líbia 4,5 milliárd dollárt kitevő adósságait. Tripoli akkor azt ígérte, hogy az adósság elengedése fejében szerződéseket köt orosz cégekkel, köztük hadiipariakkal is.

Oroszország versenyt fut Európával és az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy busás hasznot ígérő szerződéseket kössön Líbiával, miután az észak-afrikai ország kitört a nemzetközi elszigeteltségből. Diplomaták szerint Kadhafi moszkvai látogatásának az is célja, hogy Líbia ellensúlyozza gyorsan terebélyesedő kapcsolatait a Nyugattal. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter még szeptemberben látogatott Líbiába.

Kadhafi Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel is találkozott. Úgy nyilatkozott, hogy a líbiai-orosz kapcsolatok fejlesztése jótékonyan hat a nemzetközi helyzetre, és képes helyreállítani a geopolitikai erőegyensúlyt. (MTI)

Líbia befizette az ígért 1,5 milliárd dollárt abba a közös amerikai-líbiai pénzalapba, amely a terrorizmus áldozatainak kárpótlását célozza - jelentette be az amerikai külügyminisztérium, hangsúlyozva, hogy ezzel elhárult az amerikai-líbiai kapcsolatok javításának fő akadálya. A pénzalapból részben azon amerikaiak hozzátartozóit tervezik kárpótolni, akik 1988-ban haltak meg a PanAm 103-as járatának a skóciai Lockerbie feletti felrobbantásakor.

Putyin és Kadhafi a Kreml kertjében felállított beduinsátorban
Putyin és Kadhafi a Kreml kertjében felállított beduinsátorban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.