Közeleg a francia zsebhamutartó

November elsejétől Monacóban is betiltották a dohányzást a munkahelyeken, valamint az éttermekben, a kávéházakban és a bárokban. Szokás szerint különleges elbánásban részesülnek a kaszinók, ahol ez a rendelkezés nem érvényes.

Franciaországban az év elején bevezetett tilalmat fegyelmezetten viselik a dohányosok, a statisztikai adatok szerint néhány százra tehető a szabálytalankodók száma. Első látásra is feltűnő, hogy Párizsban egyre több vendéglátó-ipari egység használ teraszokat, ahol a gázmelegítők segítségével bármely évszakban kellemes körülmények között pöfékelhetnek az érdekeltek. Strasbourgban a napokban döntött úgy a városi közgyűlés, hogy egész évre engedélyezi a teraszok működését - eddig ez csak március és november között volt lehetséges.

A szolgáltatók számos egyéb módon is próbálják megkönnyíteni a dohányosok életét. Így például a British American Tobacco multinacionális cigarettagyártó cég 300 ezer zsebhamutartót akar a piacra dobni, hogy kliensei bárhol rágyújthassanak. Két huszonéves francia fiatalember pedig a régi fagylaltoskocsihoz hasonló, guruló kávézókat kezdett üzemeltetni a párizsi metró több kijáratánál: itt a fogyasztók, ha nem is kényelmes körülmények között, de egyszerre hódolhatnak a kávé és a cigaretta élvezetének.

A vendéglátósok egyébként sűrűn panaszkodnak a forgalom visszaesése miatt, a látogatók száma három-négy, a forgalom pedig tizenöt-húsz százalékkal csökkent a rendelet bevezetése óta. Ezért is harcolnak rendületlenül, hogy az Európai Bizottság csökkentse a vendéglátó-ipari szolgáltatások áfáját a jelenlegi 19,5-ről 5,5 százalékosra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.