EU: dolgozz, ne füstölj!

Bekeményít az Európai Bizottság, amely az unió minden munkahelyén betiltaná a dohányzást. A feliratok után az elrettentő képeket is elterjesztenék a cigarettásdobozokon.

És még mondja valaki, hogy az EU-nak nincsenek nagyra törő tervei! A brüsszeli bizottság megunta a tagországok tétovázását, és olyan jogszabálytervezettel akar előrukkolni, amely uniószerte valamennyi munkahelyről száműzné a cigarettát. Persze nem eszik olyan forrón a kását: most még csak egyeztetéseket kezdenek a témáról, és - mint a szociális ügyekért felelős Vladimír Spidla EU-biztos szóvivője közölte - a jogszabályi javaslatot legfeljebb a következő, jövő ősszel hivatalba lépő Európai Bizottság teszi le az asztalra.

Így is örülhet a füstellenes tábor, mivel eddig kevés tagállamban - és eltérő szigorral - tiltották meg a dohányzást nyilvános helyeken (Írország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország). Bár a brüsszeli tervezet részleteit egyelőre nem dolgozták ki, annyit máris tudni, hogy a tilalmat az éttermekre és a kávézókra is szeretnék kiterjeszteni, hiszen az ott dolgozók ugyanúgy kénytelenek belélegezni a nikotinfelhőket.

Márpedig a passzív dohányzás évente legalább nyolcvanezer áldozatot szed az EU-ban - állítja az Európai Bizottság, amely szerint a cigarettázás a legnagyobb elkerülhető halálok a kontinensen. Úgy becsülik, hogy az aktív dohányzás évi több mint félmillió emberéletet olt ki az unió területén.

A leszokást ma már nemcsak a cigisdobozokon elhelyezett szöveges figyelmeztetésekkel próbálják ösztönözni. Szándékosan megdöbbentő fényképek sorozatát fogadta el a brüsszeli testület, amely ezek használatát is sürgeti a tagországokban (az ötletet Kanadából "lopták"). Sőt, a tervek között szerepel a figyelmeztetések méretének növelése és ezek elhelyezése a csomagolás mindkét oldalán. A szövegek és a fotók mellett érdemes feltüntetni a leszokni vágyókat segítő telefonszámokat, internetcímeket is.

Az Európai Bizottság 2007 elején fogadta el a dohányzásellenes zöld könyvet, és ezzel széles körű nyilvános konzultációt indított arról, mi a legjobb módja a dohányfüstmentes környezet megteremtésének az EU-ban. Az Európai Parlament 2007 októberében kérte a tagállamoktól, hogy két éven belül vezessenek be korlátlan dohányzási tilalmat a zárt munkahelyeken, valamint a zárt középületekben és közlekedési eszközökön. (Bruxinfo)

Újságírók cigarettáznak az EU brüsszeli sajtóközpontjában. Fülkékben még lehet füstölögni
Újságírók cigarettáznak az EU brüsszeli sajtóközpontjában. Fülkékben még lehet füstölögni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.