Halasztják a döntést a radarbázisról

Csak decemberben kerül a prágai felsőház elé a cseh-amerikai radarszerződés tervezete. Eredetileg azt tervezték, hogy a dokumentumot ezen a héten tárgyalják és jóváhagyják, mert a fő kormányerőnek, a Polgári Demokrata Pártnak (ODS) még többsége van a szenátusban. A múlt heti részleges szenátusi választásokon azonban az ODS hat helyet veszített. - Azt tartom tisztességesnek, ha az új összetételű felsőház dönt a tervezetről - nyilatkozta a szenátus elnöke.

A cseh alsóházban Mirek Topolánek kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy nemzeti és európai érdek az amerikai védőpajzs, s ennek részeként a csehországi radarállomás felépítése. Ám szerinte miután az első olvasatban jóváhagyják a dokumentumot, a további parlamenti vitát és a végső szavazást halasszák el márciusra, miután már hivatalba lépett az új amerikai elnök.

Egyébként francia kezdeményezésre ma Párizsban munkaebéden tárgyal Nicolas Sarkozy és Mirek Topolánek. Az eszmecserén a jövő heti brüsszeli informális EU-csúcs előtt a két politikus az uniós elnökséggel, a pénzügyi válsággal kapcsolatos kérdésekről tárgyal.

Egyes politikai elemzők szerint a villámlátogatás összefügg azokkal a brüsszeli felvetésekkel, hogy a cseh kabinet, illetve az ingatag pozíciójú kormányfő vajon képes lesz-e eredményesen kezelni a nemzetközi pénzügyi válságból, gazdasági visszaesésből adódó gondokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.