Csendes hősök - civil kurázsival

Eugen Kahl 1943 januárjában a légvédelmi szolgálatból hazatérve egy ismeretlen fiatalemberbe botlott. - Ő Robert Eisenstädt, zsidó, mi bújtatjuk, te erről senkinek sem beszélsz - mondták a szülei az akkor 16 éves fiúnak. A "vendég" majd két hónapig maradt a frankfurti lakásban, aztán sikerült Svájcba szöknie. - Nem voltunk hősök, s ma sem tartom magunkat annak. Spontán módon cselekedtünk, segíteni akartunk egy bajba jutott emberen - mondta az idén 81 éves Kahl, amikor Berlinben a minap megnyitották a nácik által üldözött zsidókat bújtató-segítő németeknek, az úgynevezett csendes hősöknek (Stille Helden) emléket állító új berlini múzeumot.

A meglehetősen kicsi, mindössze kétszáz négyzetméteres kiállítás látogatói interaktív képernyőkön, illetve a menekülők és az embermentők használati tárgyain keresztül ismerkedhetnek meg a sokszor hihetetlennek tűnő történetekkel. Mintegy 250 sors követhető nyomon a számítógép segítségével. Johannes Tuchel professzor, a korszak kutatója szerint jelenleg háromezer néma hősről és legalább ennyi megmentett zsidóról tudnak.

Tuchel becslése alapján a hitleri rezsimmel szemben civil kurázsit mutató bátor és tisztességes németek száma elérheti a húszezret. Ami, mint elismeri, még mindig elenyésző kisebbség a náci rendszert kiszolgáló, az Adolf Hitlert "istenítő" milliókkal szemben. - Ha kevesen is voltak, de emberek maradtak, s ma is iránymutatónak számítanak - hangoztatta Klaus Wowereit (SPD), Berlin kormányzó polgármestere az Európában a maga nemében egyedülálló múzeum megnyitásakor.

Az emlékhelynek otthont adó ház, a Rosenthaler Strasse-i épület egyik mellékszárnyában működött Otto Weidt kefegyártó üzeme, ahol a kisiparos több tucat vak és süketnéma zsidót rejtegetett a második világháború alatt. Eugen Kahl szerint a múzeum későn, de talán nem túl későn nyílt meg. A fiataloknak még mindig nem késő megismerkedni azokkal, akik úgy érezték, tenniük kell az üldözött zsidókért, embertársaikért.

A híres zsidómentő, Oskar Schindler és feleségének fotója a múzeumban
A híres zsidómentő, Oskar Schindler és feleségének fotója a múzeumban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.