Szabad az út Goma felé

Kivonultak Goma városából az előrenyomuló lázadók elől a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) haderői. A Laurent Nkunda vezette lázadók kedden bevonultak Ruthsuru városába, és a tartomány központja, Goma felé tartanak. A városban pánik tört ki, s menekülőre fogta a lakosság is, miközben újabb tízezrek igyekeznek oda a harcok sújtotta környékről. Az ENSZ helyi központjából evakuálták a legtöbb civil alkalmazottat, akiknek a konvoját dühös fiatalok megdobálták kövekkel, emiatt az autók nem is tudtak elindulni idejében. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy az ENSZ nem akarja megvédeni őket. A harcok augusztusban újultak ki, a támadás legújabb és leghevesebb hullámát pedig vasárnap indították a lázadók.

Kongóban működik a legnagyobb ENSZ-erő, a MONUC, ám a kormányerőket támogató 17 ezer kéksisakos nem képes megvédeni a lakosságot. Alan Doss, az ENSZ-misszió vezetője szerint csapaterősítésre van szüksége a békefenntartó erőknek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az erőszak kiújulását, és tegnap rendkívüli ülést tartott az ügyben. A konfliktus gyökerei a hutuk és a tuszik ellentétére nyúlnak vissza. Nkunda azt állítja, hogy csapatai a határ menti területeken élő tuszi lakosságot védik a szélsőséges hutu milicistáktól, akik 1994-ben szöktek át a szomszédos Ruandából. A KDK-t keletről határoló országban akkor hutu szélsőségesek nyolcszázezer tuszit és mérsékelt hutut öltek meg.

Goma irányába menekülnek a harcok elől - ám már a tartományi központ sem nyújt nekik biztonságot
Goma irányába menekülnek a harcok elől - ám már a tartományi központ sem nyújt nekik biztonságot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.