Simon Peresz kiírja az új választásokat

Simon Peresz izraeli elnök tegnap a knesszet téli ülésszakának első napján bejelentette: Izraelben előre hozott választások lesznek. A parlamentnek három hete van arra, hogy feloszlassa magát, a választásokat januárban vagy februárban rendezhetik. Mint az elnök kifejtette: az izraelieknek nemcsak az intézményekben, de a választott képviselőkben is megroppant a bizalmuk. - Ezzel szembe kell nézni, és helyre kell hozni - mondta Peresz.

A koalíciós sikertelenség ellenére Cipi Livni külügyminiszter, Kadima-vezető határozottsága tetszik a szavazóknak. A tegnap közzétett közvélemény-kutatások szerint Livni megelőzte a két éve mindig vezető helyen szereplő Benjamin Netanjahut, a jobboldali Likud első emberét. A számok szerint a Kadima 29-31 képviselőhelyet kapna a 120 fős kneszetben, a Likud 26-29, a Munkapárt pedig 11 helyet szerezne. A nagy vesztes a Kadima koalíciós partnere, az Ehud Barak védelmi miniszter vezette Munkapárt. Már fel is merült, hogy az egységes jobboldallal szemben a palesztinokkal folytatandó tárgyalást pártoló Kadima és a Munkapárt induljanak egy listán, de Barak ezt egyelőre elvetette. Mindenestre hiába hoz lendületet Livni új stílusa a korrupciótól megfertőzött izraeli politikai életbe: ahogy a koalíciós tárgyalások is sejtetni engedik, kevés politikai szövetségese van, és ez végzetes lehet.

Hiába hívja össze novemberre Egyiptom az izraeli-palesztin béketárgyalások felett bábáskodó kvartettet (USA, ENSZ, EU, Oroszország), az amúgy is tetszhalott állapotban lévő tárgyalások most a választások miatt teljesen kilátástalanok maradnak. George W. Bush amerikai elnök amúgy sem túl reális kívánsága, hogy az év végégig szülessen keretmegállapodás a felek között, most már hivatalosan is lehetetlen - ahogy nem lesz előrelépés a szíriai-izraeli vonalon sem. A jobboldali cionista családból származó Livni sem volt álompartner a palesztinok számára, de Netanjahuval biztos nem tudnának szót érteni. Több évre visszavetheti az izraeli-palesztin folyamatot, ha Netanjahu esetleges megválasztása bátorítja az egyre erőszakosabb ciszjordániai telepes mozgalmat.

"Terrorista agressziónak" nevezte Valíd Moallem szíriai külügyminiszter azt az amerikai kommandóakciót, melynek keretében vasárnap négy helikopter landolt Szíria keleti részén, ahol lövöldözés tört ki, és nyolc ember meghalt. A szíriaiak azt állítják, gyerekek is életüket vesztették a támadásban, de Bagdad szerint az amerikaiak terroristákra vadásztak. Sami al-Khijami, Szíria londoni nagykövete elmondta, az amerikaiak magyarázatától függ, hogy Szíria esetleg az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul-e. A hétfői szíriai lapok "háborús bűnnek" nevezték a támadást. Washinton nem erősítette meg, de nem is cáfolta a támadásról szóló híreket. Az amerikai hírszerzés szerint ugyanakkor az Irakban felbukkanó lázadók 90 százaléka Szírián át jut el a szomszédos arab országba.

Egy, a telepesek által meggyalázott arab temetőt fényképez az izraeli katona Hebronban
Egy, a telepesek által meggyalázott arab temetőt fényképez az izraeli katona Hebronban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.