"Amióta a Bush-adminisztráció 2001-ben hivatalba lépett, az Egyesült Államok elveszítette egykor roppant befolyása legjavát Közép- és Kelet-Európában" - érvel a The American Interest folyóirat november-decemberi számában megjelent írásában Charles Gati. A magyar születésű amerikai politológus, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem tanára ezt részben elkerülhetetlennek tartja: a kilencvenes években ezek az államok egy emberként fordultak még Washingtonhoz tanácsért, a mostani évtizedben viszont az Európai Unióban horgonyoztak le, amely ellensúlyozhatatlan anyagi előnyöket is kínál.

A befolyás elvesztése a térséget kész helyzet elé állító Bush-kormány olykor kifejezetten lekezelő külpolitikájának az eredménye. (A cikk az előtt került nyomdába, hogy bejelentették volna a térség hat országának vízummentességét.) A szerző ez utóbbinak példájaként említi, hogy a lengyelekkel a rakétavédelmi rendszer fejlesztéséről folytatott tárgyalások során az amerikaiak nemcsak a saját álláspontjukat küldték meg, hanem előre megfogalmazták az elvárt varsói választ is. Gati, aki Közép-Európára az angolban is a német Mitteleuropa kifejezést használja helyenként, amellett érvel: az Egyesült Államok azért is elhanyagolja térségünket, mert - szerinte tévesen - lefutott játszmának tartja. Leépítették a külügyminisztérium szinte minden, a térségnek szánt oktatási és kulturális projektjét, az amerikai nagykövetségek részéről sorozatosan erőltetett katonai együttműködési kérésekért cserébe pedig Washington kevés kompenzációt vagy ösztönzőt kínál.

A régió tíz amerikai miszszióvezetőjéből nyolc nem karrierdiplomata, és csak egyikük (a pozsonyi nagykövet) beszéli a helyi nyelvet. Ezzel a fogadó országok egészen addig meg is békültek, amíg úgy vélték, a politikai kinevezettek legalább megnyitják előttük az ajtót a Fehér Házba. De amikor a konkrét eredmények elmaradtak, arra a következtetésre jutottak: Amerika úgy kezeli őket, mint a Bahamákat. Úgy vélik (a térségben), Közép-Európa annak az áldozata, amit "kipipálásszindrómának" nevezhetünk. A hivatalos Washington láthatatlan pipát tett ezen tíz ország neve mellé, abban a téves hitben: Amerika küldetése náluk már befejeződött, ezek az országok visszafordíthatatlanul Washington térfelén vannak, vagyis nem kell nagy figyelmet fordítania rájuk.

Márpedig Charles Gati szerint a régió politikailag kiszámíthatatlan. A függetlenség és a szabadság kivívása után csaknem két évtizeddel is "különböző csábítások és illúziók kísértik". Bár az embereknek érthetően elegük van Gati szerint a sokkterápiából, a megszorításokból, azzal az elképzeléssel azért nehéz együtt érezni, hogy az egyéni felelősségvállalás ideje soha nem jön el, és mindig lesz valaki más, aki kifizeti az állami támogatások számláját. A gazdagok és a szegények között nagy a szakadék, ráadásul ma nincsenek olyan vezetők, mint korábban Václav Havel, Lech Walesa, Bronislaw Geremek, Antall József vagy Göncz Árpád. A szavazatszerzéshez elég csak "a kommunistákat, a hálátlan Nyugatot hibáztatni, a zsidókra vagy a romákra mutogatni, megígérni, hogy véget vetünk a korrupciónak". - Az etnikai és vallási kisebbségek iránti türelem nem eresztett még gyökeret. Inkább kivétel, semmint szabály, hogy a politikai ellenlábast ellenfélnek, ne pedig ellenségnek tekintsék. Még ritkább, hogy megértsék a szomszédos ország különböző érdekeinek és szükségleteinek legitim voltát - inti Gati az amerikai diplomáciát: figyeljen oda ezen országokra.

A politológus szerint hiányoznak a nagy személyiségek