Prága: össztűz Václav Klausra

A pártatlanság feladása miatt a prágai kormányfő-pártelnök és az ellenzéki Jirí Paroubek egyaránt élesen bírálta a cseh elnököt, Mirek Topolánek a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt lemondta jövő heti washingtoni találkozóját Bush elnökkel.

Egy nap leforgása alatt a legerősebb kormánypárt és az ellenzéki szocdemek elnöke is élesen bírálta a cseh államfőt. Mirek Topolánek, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke szerint Václav Klaus eltúlzott aktivitásával beavatkozik a párt belügyeibe. A kormányfő-pártelnök azt kifogásolta, hogy az elnök csütörtökön és tegnap két olyan kampánygyűlésen vett részt, amelyeken azokat a szenátorjelölteket támogatta, akik az ODS berkeiben Mirek Topolánek leghangosabb bírálói. Jirí Paroubek pedig azt vetette az államfő szemére, hogy feladta az elnöki esküjében megígért pártatlanságát. - Václav Klaus ugyanolyan öregedő egyeduralkodóként viselkedik, mint egykor I. Ferenc József, csakhogy Csehország nem császárság, és ő sem képzelheti magát császárnak - szögezte le.

Topolánek kormányfő tegnap bejelentette, hogy a jövő héten nem utazik az Egyesült Államokba, és lemondta több hónap alatt előkészített találkozóját George W. Bush elnökkel.

- Részben a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt döntöttem így, jórészt pedig azért, mert a cseh parlament jövő heti ülésén kerül napirendre a cseh-amerikai radarszerződés. Szeretném elejét venni annak, hogy néhány kormánypárti kollégám és főleg az ellenzék a távollétem miatt ismét belém kössön - nyilatkozta több cseh hírportálnak.

Újra voksolnak Csehországban

Tegnap megkezdődött a részleges csehországi felsőházi választások második fordulója, amelyen huszonöt megüresedett szenátori hely sorsa dől el. A nyolcvanegy tagú felsőházban kétévente cserélődik ki a szenátorok egyharmada. A második forduló igazi tétje az, hogy a Polgári Demokrata Párt megőrzi-e minősített vagy legalább egyszerű többségét a prágai szenátusban, vagy a szocdemek ezúttal is tarolnak, mint az elmúlt heti megyei választásokon, amelyeken mind a tizenhárom régióban győztek. Utóbbi esetben az ODS tisztújító közgyűlésén minden bizonnyal leváltják Topolánek elnököt. (Sz. J. P.)

Klaus egyeduralkodóként viselkedik - állítják cseh pártpolitikusok
Klaus egyeduralkodóként viselkedik - állítják cseh pártpolitikusok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.