Sólyom László támogatja az önálló székely régió létrehozását

- Teljes odaadással támogatom azokat a törekvéseket, amelyek a Székelyföldet önálló fejlesztési régióként képzelik el - jelentette ki pénteken Csíkszeredában Sólyom László, azt követően, hogy Hargita megye és Csíkszereda vezetőivel tárgyalt. Az államelnök leszögezte: fontos, hogy a térségben élő magyar közösség saját intézményekkel és önálló civil táradalommal rendelkezzen.

Ötnapos erdélyi látogatásának második napján a köztársasági elnök találkozott Tőkés László püspökkel, EP-képviselővel. Tőkés az államfőtől segítséget kért az erdélyi oktatási intézmények működéséhez szükséges magyar állami támogatás biztosítása végett.

A köztársasági elnök elmondta: székelyföldi látogatásának több célja is van. Első helyen az 1956-os forradalom megünneplését, erdélyi helyszíneinek felkeresését említette. Kijelentette, fontos tudatosítani a Magyarországgal szomszédos államokban, hogy közös nyelve, történelme és identitása okán a magyar nemzet kulturális egységet alkot, s hogy a kulturális nemzet nem áll ellentétben a politikai nemzet fogalmával, hiszen adott kulturális nemzethez tartozó személyek más politikai nemzetek lojális polgárai lehetnek.

Sólyom László kifejtette: örömmel látogatott el másodszor a Sapientia egyetemre, amelynek minőségi intézménnyé kell válnia, hogy a komoly egyetemek között tartsák nyilván, és megkaphassa a román állami akkreditációt, ez ugyanis a román állami finanszírozás előfeltétele.

Sólyom Csíksomlyón találkozott Tőkés püspökkel
Sólyom Csíksomlyón találkozott Tőkés püspökkel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.