A megbékélés nem okozott meglepetést, hiszen a most kormányzó Cvetkovics-kabinet a legutóbbi, előre hozott választások után a mérleg nyelvét játszó szocialista-nyugdíjas koalícióval kötött megállapodásnak köszönhette létét. Ellenzéki berkekben az esemény nem keltett lelkesedést. A hatalomból kibukottak átlátszó propagandának, siralmas parádézásnak nevezték, és a sírjában forgó Zoran Djindjics volt kormányfőt sajnálták. A szerb kormánykoalíciót vezető demokraták legszorosabb szövetségesei nem csatlakoznak a megállapodásához.

Elemzők szerint a kibékülés megszilárdíthatja a reformirányultságú kormányt, és határozottabbá teheti Szerbia lépteit Európa felé. Azt azonban az egyezség egyik résztvevője sem engedheti meg, hogy a múltra, amelyben a szocialisták a véres délszláv háborúk okozói voltak, és mérhetetlen szenvedéseket okoztak, ilyen könnyen fátylat borítsanak. Az SPS-ben egyelőre nemigen van hajlandóság, hogy magába szálljon; Dacsicsnak, aki az egyik legfontosabb bizalmi ember volt a 2000-ben megbukott rezsimben, mostanáig csak annyit sikerült kipréselni magából, hogy a múltban a szocialisták is követtek el hibákat.

S míg az egyik oldalon a megbékélés van napirenden, a másikon másról sem beszélnek, mint csalásról, aljasságról. A közelmúltban kettészakadt radikálisok között késhegyre megy az ellenségeskedés a parlament nyilvánossága előtt. A Vojiszlav Seselj csetnikvajdától elpártolt Tomiszlav Nikolics egyelőre higgadtabbnak látszik, s csendben a párt nagyobbik felét magához édesgette. A "pártütő" persze nem sokkal jobb a hágai börtönben ülő egykori barátjánál, de legalábbis szavakban Európa-párti. Kérdés, hogy esetleges kormányra kerülése esetén lehet-e belőle szerb Ivo Sanader.