Távirati stílusban

Feltárhatják a jamlitzi tömegsírt

Elhárultak az akadályok annak a feltételezett jamlitzi tömegsírnak a feltárása elől, amely több száz magyar zsidó holttestét rejtheti. A brandenburgi bíróságon peren kívül megegyezett az illetékes önkormányzat és a feltételezett tömegsírt rejtő telek tulajdonosa, aki eddig megtagadta, hogy ingatlanán kutassanak. A Berlintől 90 kilométerre lévő Jamlitzban az SS lengyel és magyar zsidókkal gyakorlóteret építtetett. A front közeledtével, 1945 elején 1300 beteg, magatehetetlen foglyot lemészároltak. Jörg Schönbohm (CDU) tartományi belügyminiszter erkölcsi-történelmi felelősségnek nevezte annak tisztázását: hol vannak az SS által legyilkolt áldozatok földi maradványai. (Berlini tudósítónktól)

Rotterdam arab
polgármestert választott

Hollandia történetében először kerül egy nagyváros polgármesteri székébe arab személy: Rotterdam élén január elsejétől a Marokkóból bevándorolt Ahmed Aboutaleb (képünkön) áll majd. A 47 éves férfi még kamaszként, a szüleivel együtt érkezett Hollandiába, majd a szociáldemokrata Munkapártban csinált politikai karriert. (MTI)

Phenjan nem indítja

újra atomreaktorát

Észak-Korea visszafordította a jongbjoni atomreaktora újraindítását célzó lépéseket - közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium. A hét végi egyezség nyomán Washington levette Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájáról, Phenjan ezt követően lépett vissza a reaktor újraindításától, amelyet néhány hónapja állított le. (MTI)

Török légitámadás
a PKK iraki állásai ellen

A török légierő pénteken a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásait bombázta. A PKK hírügynöksége szintén beszámolt az akcióról, eszerint négy falut ért bombatámadás, amely összesen négy halálos áldozatot követelt. Előzőleg a török hadsereg rajtaütött kurd lázadókon Törökország délkeleti részén is, a hírek szerint több mint harminc fegyveres vesztette életét. (MTI)

Rendőrök összecsapása Sao Paulóban

Több mint harmincan sérültek meg béremelést követelő civil ruhás rendőrök és a tüntetésüket feloszlató rohamrendőrök csütörtök esti összecsapásában a brazíliai Sao Paulóban. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.