Rodrigo Pla mexikói rendező első egész estét betöltő filmje, A Zóna valamelyik dél-amerikai metropolisban, talán Mexikóvárosban játszódik. A Zóna egy hatalmas, nyomornegyedek által körülvett, azoktól betonfalakkal, szögesdróttal, zsilipkapukkal elválasztott, magánhadsereggel védett, zárt lakóterület. Kívül a harmadik világra jellemző rettenetes nyomor, belül az elképesztő gazdagsággal járó hatalmas házak, gondozott kertek, utcák és parkok, golfpálya, uszoda, iskola és ki tudja, még mi minden más. Két teljesen különböző és ellenséges világ él tehát szorosan egymás mellett, egymástól mereven - a zónát üzemeltető páriák népes seregétől eltekintve -, minden kapcsolat nélkül elkülönülve.

Egyik éjjel három tizenéves gyerek bemászik a tiltott városba. Innentől kezdve szörnyűséges és elképesztő dolgok történnek. E történésekben azonban mégis az a legelképesztőbb és legszörnyűségesebb, hogy saját helyzete, érdekei és értékei szerint mindegyik szereplő a maga módján végig racionálisan viselkedik. A kilátástalan nyomorból érkező fiatalok persze gyorsan lopni akarnak valami minél értékesebbet, az állandóan rettegő zónalakók pedig védekeznek. Egymással ellenséges világokról lévén szó, mindezt rettenetesen brutálisan teszik. A betolakodók pillanatok alatt meggyilkolják a rablótámadás idős áldozatát, a zónát üzemeltetők pedig habozás nélkül agyonlőnek két fiút az elkövetők közül, és még egy éjjeliőr is meghal a lövöldözésben.

A legmegdöbbentőbb fordulat azonban csak ezután következik, amikor pedig már mindenki megfontoltan és racionálisan cselekszik. A harmadik kamasz, aki túlélte a lövöldözést, elrejtőzik. Esze ágában sincs feladni magát, hiszen tudja, hogy sem a zónalakóktól, sem a rendőrségtől nem számíthat méltányos eljárásra. A Zóna lakói, akik területükön egyfajta törvényfelettiséget élveznek, tanácskozásukon úgy döntenek, hogy nem értesítik a tehetetlen és korrupt rendőrséget, inkább maguk szolgáltatnak igazságot. Kollektív embervadászatba kezdenek, ami egy idő után a várt eredménnyel jár: az elfogott kamaszt meglincselik.

Említettem már, hogy a film távoli és szimbolikus világokban játszódik. Mégis szembetűnő a helyszínek és a cselekmény realisztikus volta. A Zónához igencsak hasonló, hiperszegregált lakónegyedek egyáltalán nem ritkák a harmadik világ országaiban, de jelen vannak például az észak-amerikai nagyvárosokban is. És ne áltassuk magunkat: a hatalmas falakkal körülvett villákba, lakóparkokba, citadellaszerűen elkülönülő épületmonstrumokba, "cigánymentes" suburbökbe törekvő magas státusú népességet nálunk is valami nagyon hasonló cél vezérli, mint a Zóna lakóit: menekülés a szegényektől, az etnikai gettók páriáitól, és ennek a világnak még a látványától is.

Ez a betonfallal körülvett biztonságérzet azonban szükségszerűen meglehetősen illuzórikus és törékeny, ugyanakkor morálisan is igen nagy árat kell fizetni érte. Kettészakadt társadalmaktól idegen a demokrácia - találtam mondani valamikor még közvetlenül a rendszerváltás után, egy újszegénységről folytatott vitában. És idegenek a normális emberi viszonyrendszerek is - teszem ma hozzá, az azóta eltelt csaknem két évtized fejleményeit összegezve. Azóta ugyanis kialakult a "láthatatlan Magyarország", amiről nálunk csak választási csatározások vagy szegény- és cigányellenes hecckampányok idején szokás szót ejteni. De pillanatnyi kétségünk se legyen: a jól szituált lakónegyedekből sikeresen eltüntetett páriák időről időre visszaszivárognak oda, ahonnan valamikor kiebrudalták őket. Egyszerűen azért, mert nem nagyon tehetnek mást: ha törvénytisztelő magyar állampolgárként nem akarnak gyermekeikkel együtt éhen halni, ma már a korábbinál sokkal rosszabb körülmények ellenére is kénytelenek visszaköltözni a legalább valamilyen alkalmi megélhetést nyújtani képes városokba, mindenekelőtt Budapestre. A harmadik világból származó példákból tudjuk, hogy ez a visszaszivárgás bizonyos körülmények - súlyos gazdasági válság vagy éppen ellenkezőleg, tartós és gyors gazdasági fellendülés - esetén, egyes városi térségek elözönlésébe is át szokott csapni.

Nálam ehhez sokkal jobban értők majd nyilván részletesen elemezni fogják, hogy a film milyen szemléletesen mutatja be a gyűlölet és a félelem mindent átható paranoiát eredményező légkörét. Zavarba ejtő például már az is, hogy a film végén szörnyű gyilkosságot elkövető zónalakók egyáltalán nincsenek szörnyetegként ábrázolva. Ebben a filmben nincsenek olyan, kis hazánkban hovatovább már teljesen megszokottnak számító, emberi mivoltukból kivetkezetten hörgő, vérszomjas figurák, mint nálunk egyik-másik, a renitens cigány családok elűzését követelő falugyűlésen, nincsenek olyan szörnyűséges jelenetek, mint amilyenek gyakran előfordulnak egyik-másik jobb budai ház társasházi közgyűlésén.

Ne áltassuk tehát magunkat: a "zóna" már Magyarországon is jelen van! Ott van a szélsőségesen szegregált magyar településrendszerben, az európai viszonyok között példátlan mértékben szegregált magyar iskolarendszerben, a foglalkoztatás rendkívül alacsony színvonalában, a renitenskedők megfékezése érdekében a "gárda" segítségét kérő polgármesterekben, a törvényekkel tudatosan szembenálló segélyezési gyakorlatot kialakító önkormányzatokban, a gyermekes családok házába Molotov-koktélt hajító "ismeretlen tettesekben", a hol brutális, hol tehetetlen rendőrségben, az elbizonytalanított, megfenyegetett igazságszolgáltatásban, a különböző paramilitáris alakulatokban, az árnyék-titkosszolgálatokban, az újra beidegződő öncenzúrában - és abban, hogy mindez, és még sok más is lassan teljesen megszokottá válik számunkra.

Ez a film arról szól, hogy egy szélsőséges egyenlőtlenségek által szétszabdalt társadalomban milyen árat kell fizetni a biztonságérzet igencsak törékeny illúziójáért.

(A szerző szociológus, egyetemi tanár. Cikke a Filmkultúra novemberi számában megjelenő tanulmány rövidített változata.)