Idősek, kíméljenek?
Az egykori igazgató sem hagyta magát, és bírósághoz fordult, mondván, kényszernyugdíjazása ellentétes az EU diszkriminációellenes irányelvével.
Az eset tavaly egészen az Európai Bíróságig jutott, ahol a bírák a spanyol vállalatnak adtak igazat. Vagyis nincs szó diszkriminációról akkor, ha a nyugdíjba küldésnek munkaerő-piaci oka van. Magyarán: ha fiatalok tömegei vannak állás nélkül, akkor egy, a szolgálati időt már teljesítő és így a teljes nyugdíjra jogosult munkatárs 65 évesen (vagy amikor a nemzeti szabályozás meghúzza a nyugdíjkorhatárt) elküldhető.
Hasonló esetek egyébként előfordultak Nagy-Britanniában is, ahol 2006 óta bármelyik cég indoklás nélkül felmondhat a 65 évet betöltött munkavállalónak. A "károsultakat" képviselő HeyDay-csoport itt is bírósághoz fordult, de az európai ítélet fényében végül visszavonta a keresetet.
Az ítéletről megoszlottak a vélemények. Elemzők egy része úgy vélte, hogy a 65 év feletti munkavállalók kötelező nyugdíjba küldésével csökkenthető a fiatalok munkanélkülisége, ugyanakkor növekedhet a nyugdíjrendszerekre nehezedő nyomás. Az európai lakosság rohamosan öregszik, ráadásul az idősek egyre tovább élnek. Egy 65 éves manapság (főként nyugaton) nem számít rozzant öregembernek, sokan fizikailag és szellemileg is jó karban vannak, miért ne dolgozhatnának, hogy ezzel is növeljék megtakarításaikat a valódi öregkorukra? - érvel az egyik oldal. Más közgazdászok viszont úgy vélik, hogy ezzel állások szabadulnak fel a fiatalabbak számára, dinamikusabbá válhat a gazdaság és rugalmasabbá a munkaerőpiac, s a növekvő gazdaság jobban tudja finanszírozni a szociális terheket is.
Andre Sapir, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet munkatársa az International Herald Tribune-nek nyilatkozva viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió valódi problémája nem a kötelező nyugdíjkorhatár bevezetése és a munkára szomjas nyugdíjasok eltanácsolása, hanem éppenséggel az ellenkezője: a munkavállalók zöme 65 évnél jóval korábban megy nyugdíjba. Palacios de la Villa és a brit HeyDay-csoport valójában a kivételek közé tartoznak. Nyugat-Európában a nyolcvanas-kilencvenes években egész generációk számára tették lehetővé a korkedvezményes nyugdíjazást, hogy ezzel is munkát teremtsenek az állástalan fiatalok tömegeinek. A nyugdíjrendszerek most (részben) ennek a következményeit nyögik.
Az európai kormányok feladata Sapir szerint inkább az lenne, hogy visszaállítsák 65 évre a valódi nyugdíjba vonulás határát. Merthogy a törvények adta és a valós helyzet gyakran igen távol áll egymástól: Spanyolországban a 65 éves nyugdíjkorhatárral szemben az átlag már 61 évesen visszavonul. Hiába tervezi a szocialista kormány, hogy előbb-utóbb 70 évre emelik a korhatárt, a spanyolok alig egynegyede szeretne akár 65 éves koráig dolgozni, a többség már előbb nyugdíjba menne. Hasonló a helyzet Németországban: itt 2035-re fokozatosan 67 évre emelik a jelenlegi 65 éves korhatárt, miközben felmérések szerint az 55-64 év közötti németeknek csupán negyven százaléka dolgozik. A skandináv országokban ez az arány 65-70 százalék. Felix Palacios de la Villa esetleg próbálkozhatna a svédeknél.
